Menü

TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2010. szeptember 22., szerda

Jogos kérdés: Miért éppen Jézus?

Sokan hallottuk már az "evangéliumot", vagy "jó hírt", egyesek szívből elfogadták, mások intellektusukkal tudják:
Jézus, Isten Fia szűztől foganva megjelent testben, bűntelen életet élt, a kereszten meghalt a mi bűneinkért, eltemették, harmadnap feltámadt és miután testben megjelent sokaknak, felment Istenhez, míg visszajön ítélni és uralkodni. Aki ebben az Úr Jézusban hisz, örök élete van. 

De egy kisgyermek kérdezhetné: MIÉRT éppen ez Isten útja? Annyi vallás és elmélet van, azok nem lehetnek ugyanolyan jók?

Az emberi erőfeszítések (elég önmagunkat vizsgálni) akaratlanul is önteltté teszik az embert, aki ezt mondja: "Ezt én értem el!" Ha tehát jócselekedetek és egyéb emberi munkálkodások által lehetne a mennybe jutni, mindenki a maga jóságával dicsekedne, hogyan érte el, hogy bejutott. Így az ördög ősbűne, a felfuvalkodottság bejutna a mennybe, ami többé már nem is volna menny.

Ezért Isten egy olyan módot adott, aminek nem lehet köze az ember jóságához. Ez pedig az, amit Isten tett értünk a kereszten Jézus által. Aki Őbenne hisz, az elismeri, hogy önmaga érdemtelen, és Megmentőre van szüksége. Így mivel kegyelemből jut be a mennybe, többé nem önmagával dicsekszik, hanem Megmentőjével

A hit általi mennybejutás törvénye által tehát az emberi dicsekvés kizáratott a mennyből, Isten jelenlétéből. (Római levél 3:27)

Azért Jézus az Út a mennybe, hogy saját dicsekvésünknek helye se legyen ott. Csak az Ő szeretetére válaszul a hálaadásnak.

Az Istennel való dicsekvéssel és hálaadással nyugodt lesz az életed.

Kapcsolódó cikkek:

facebookos hozzászólás:

0 bloggeres hozzászólás:

Megjegyzés küldése