Menü

TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2011. június 17., péntek

Jézus, a valláslapító

A ceremoniális vallásról kevesen tudják, de az eredeti szó, a latin religió (re-ligare) jelentése: visszamenni a megkötésekbe. Tehát egy szabad embert újra megkötözötté tenni. Jézus pedig azért jött, hogy szabadulást hirdessen a foglyoknak, szabadon bocsátást a megkötözötteknek és hogy bekötözze a megtört szíveket. Jézus kegyelmet jött hirdetni a megvetetteknek, nem szabályokat és börtönt. Hitetlenként tehát ezért volt számomra visszataszító a paposdi-templomosdi, és ezért volt kimondhatatlan nagy öröm megismerni Jézust!

Az alábbiakban összeállítottam egy kis brosúrát az alapvető különbségekről, melyeket hirdethetünk egy vallásos embernek. Remélem, hasznos lesz elválasztani a világosságot a sötétségtől. :)


1.) Nem folyamat, pillanat

A vallás és Jézus között az egyik legfontosabb különbség, hogy a vallás állandóan egy "megjavulási folyamatot" fog hirdetni, mely nehéz, míg Jézus ezt: Újjonnan kell születnetek a belém vetett szimpla hit által!

A keresztény élet Jézus szerint egy születéssel kezdődik, nem pedig egy átistenüléssel. Jól is néznénk ki, ha egy igazi baba születése is hosszú "folyamat" lenne, míg előbújik. Igen, a születés előtt van egy folyamat, de nem utána! Ugyanúgy, az egy folyamat, hogy elérsz emberi erőd és büszkeséged végére és végre hit által, Jézusba vetett gyermeki bizalommal megszületsz Isten számára, és ennek következménye az örök élet, mely már a földön elkezdődik és soha nem lesz vége.

A vallás elmisztifikálja azt az egy dolgot, hogy döntened kell. Nem, ez nem folyamat, a megigazulási folyamat a kereszten be lett végezve. Neked csak azt kell eldöntened, hogy elfogadod-e Jézus befejezett munkáját, vagy még mindig hozzá akarsz tenni saját "jóságoddal"?

Jézus a bűnösökért (céltévesztettekért, lázadókért, törvénytelenekért) halt meg, nem az önjavítókért. Ez fontos különbség.

Hagyjunk fel a holt cselekedetekkel. Azért holt, mert Isten előtt minden önigazságunk olyan, mint a mocskos ruha. "Tiéd Uram, az Igazság, miénk pedig orcánk pirulása." Alázzuk meg magunkat, és hagyjuk abba ezt a büszke "én is be tudok számítani egy kicsit" hozzáállásunkat.


2.) Biblia, nem szent emberek

Aki valóban Jézusé, az Jézust követi, nem emberek véleményét. A János 17-ben le van írva Jézus imádsága. Abban azt mondta, aki Isten igéjet befogadva hisz, az az Övé. A Biblia pedig óvva int minket, hogy abból elvegyünk és hozzátegyünk. Nem "szent" emberekre kell hallgatnunk, hanem Isten Igéjére. A "szent" emberek okozták ugyanis Isten országának a legnagyobb kárát. Mert Jézus azt mondta a gazdag ifjúnak: "Senki se jó, egyedül az Isten." Az a vallás, amely az ember jóságát hirdeti, ellene mond Jézusnak. Ismétlem: Senki se jó, egyedül az Isten.

A büszkeség a legfőbb bűn. A büszkeség mondja: "Én is lehetek jó." Annyira, hogy még Istent is lenyűgözöm vele. De fel kell fognunk, hogy a Biblia halottnak mondja azt az embert, aki nem tért meg Jézushoz (nem: egyházhoz), és egy halott semmi mást nem tud csinálni, mint bűzleni és rothadni.

Ha tehát beismerjük, hogy halottak vagyunk bűneinkben, akkor hű és igaz Ő, és megtisztít minket minden bűntől. Ez nagyon megalázó, de halottak vagyunk. Jézus az alázatosaknak hirdeti az örömhírt. Ameddig önmagadat ajnározod, és nem ismered be végtelen elveszett voltodat és nem engeded meg, hogy megmosson a vérével, addig semmi közöd Jézushoz.

A feltámadt Jézus mondta az apostoloknak, hogyan hirdessék az evangéliumot: Aki hisz és bemerítkezik, üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik. Ez ilyen egyszerű, nincs melléduma. A döntés a lényeg: ingyen kegyelem, vagy önigazító saját jóság? Középút nincs.


3.) Szentlélek ereje, nem saját jóság

A vallás még egy fontos dologgal nem tud mit kezdeni. A Szentlélekkel. A vallás azt mondja: legyél jó, és Isten elfogad.

Jézus pedig azt hirdeti: "Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék. Aki hisz, annak bensőjéből élő víz folyamai ömlenek." Ezt pedig a Szentlélekről mondta.

Jézus azt hirdeti: bűnös vagy, nem is tudsz megjavulni, ezért higgy bennem, és én odaadom neked a "gyógyszert", a Szentlelket, aki elkezdi a jó munkát benned és be is végzi halálod napjáig. Olyannyira, hogy élő víz leszel, még te leszel áldássá más számára. Nem azért, hogy Isten szeressen, hanem azért, mert Isten szeret téged, téged ez teljesen felvillanyoz és elkezded másoknak is hirdetni, és ez őket is felvillanyozza.

Tehát: nem te javulsz meg, hanem a Szentlélek javít meg téged a feltámadás ereje által, ha hiszel Jézusban. Mert vagy Jézusban hiszel, vagy saját magadban. Középút nincs!


4.) Jézus, nem egyház

Még néhány különbséget felsorolok a vallás és a bibliai hit között. (Ne felejtsük: Jézus követése a Biblia követése.)

A vallás ezt hirdeti: az egyház üdvözít.
Jézus viszont azt hirdeti: Ő üdvözít. Neve jelentése: Isten maga az üdvösség.

A vallás azt hirdeti: újra fel kell áldozni Jézust minden misén.
A zsidókhoz írt levél azt hirdeti: "egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket."

A vallás azt hirdeti: Mária a közbenjáró.
Pál apostol meg azt: "Nincs más közbenjáró Isten és ember között, csak az ember Jézus Krisztus"

A vallás azt hirdeti: a pápának mindig igaza van.
Pál apostol meg azt hirdeti: "nincsen igaz egyetlen egy sem."

A vallás azt mondja: "A Bibliát veszélyes a laikus embernek értelmeznie, tanítói hivatalra van szükség."
A Biblia meg ezt mondja: "Nincs szükségetek tanítókra, mert megvan bennetek a kenet (Isten Lelke)." És: "Elküldöm hozzátok az Igazság Lelkét, aki megtanít titeket mindenre, és elvezet minden igazságra." És: "Ne mondjátok magatokat tanítóknak, mert egy a ti tanítótok. Se ne mondjátok magatokat atyának, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van."

A vallás tehát ferdít, ezért ördögi, egyetlen célja van csupán: hogy meg ne térj, hogy ne higgy, hogy ne ismerd meg Jézust személyesen, és hogy ne üdvözülj.

István vértanú halála előtt mondta: "Ti körülmetéletlen szívű és kemény nyakú emberek, ti mindig ellene álltok a Szentléleknek." Ez az István vértanú volt az, aki halála előtt látta Jézust. A vallásosokat nem fogják megkövezni hitükért. De akik az igazságot szólják, azokat igen.


5.) Összefoglalás

Akinek nincs füle a vallásra, de van füle a hallásra: értse meg, hogy a Biblia a legvallásellenesebb könyv a világon. Azt hirdeti benne Isten: élő kapcsolatra vágyom, nem robotokra. Nem intellektuális hitre, se kulturális hovatartozásra vagy mutatványokra. Hanem rád. Téged magadat akarlak.

Ez a beszéd szerintem annak, aki meg akarja érteni, érthető. A kegyelem (felmentés az ítélettől) következménye a békesség (belső és kapcsolati). E kettőt adja meg mindannyiunknak Isten a mi Urunk és Üdvözítő Jézus Krisztusunk megismerésében!

Jézust követve kerüld el a vallást nagy ívben és örök életed van.

Kapcsolódó cikkek:

facebookos hozzászólás:

1 bloggeres hozzászólás:

  1. Csak egyetlen betű maradt ki belőle, és az értelme teljesen megváltozott! :)

    VálaszTörlés