Szeressétek ellenségeiteket! - 1. Bírálóidat

A "Szeressétek ellenségeiteket" sorozatban a kegyelem gyakorlati oldaláról fogok beszélni. A hegyi beszédben leírtak egy "teszt" arra nézve, mennyire értettük meg a kegyelmet, és mennyire éljük meg mi is másokkal szemben azt, amit Isten velünk tesz hibáink és bűneink ellenére. Voltaképp a hegyi beszéd megélése az az élő Bibliafordítás, amit a kétkedők, keresők, szkeptikusak olvasnak.

Előre is felhívom a figyelmet, ez nem azt jelenti, hogy önerőből, vallásosan, megfeleléskényszerből fogom betartani a hegyi beszédet. Épp ellenkezőleg: a Jézusra mutató Szentlélek segítségét kérve eldöntöm, hogy kipróbálom másokkal azt, amit Isten már megtett velem. Hiszen Ő is úgy küldte el Jézust meghalni értem, hogy én ellenség módjára lázadtam ellene. Úgy bocsátott meg nekem előre mindent 2000 éve, hogy én még csak hallani sem akartam Róla. Stb. A célom a kegyelem gyakorlati megélésén keresztül megismerni Isten szívét egy picit jobban, és látni, ahogy ez átváltoztat mind engem, mind környezetemet.

Kezdetnek indítsunk a mai kereszténység egyik, szerintem leginkább eltorzult oldalának helyreigazításával. Az európai szív ugyanis nagyon kemény, nehezen viseli a feddést. A korszellem hatására véleményem szerint a feddést mi keresztények is szeretjük összekeverni az ítélkezéssel. Éppen a kegyelemre hivatkozva térünk ki hibáink beismerése elől, elrejtve azt, hogy igazából nem is akarunk megváltozni.

Jézus "Szeressétek ellenségeiteket" mondásánál elmondja, hogy "Amit szeretnétek, hogy veletek tegyenek, ti is azt tegyétek másokkal" (Lukács 6:27 és 31). Pál egyszer azt mondta, hogy ha valakit megbotránkoztatok túlzott keresztény szabadságommal (ami amúgy jó dolog), akkor már nem is szeretem őt, akiért Krisztus pedig meghalt (Róma 14:13-15). Tehát Pál korlátozta saját szabadságát (nem megfelelésből, hanem mert a másik embert szerette) és nem tett olyat, amihez pedig lett volna joga (1Korinthus 9:12), hogy ezzel is példát mutasson (2Thesszalonika 3:9).

Nos, az ellenség szeretete arra is vonatkozik, amikor valaki megfedd minket. Ide kell az alázat! Ha csak azokat szeretem, akik engem szeretnek, mi a jutalmam? Érdemes megfontolni, hogy ha mindig érzelmileg reagálok egy bírálatra (még azt is elvetve, hogy esetleg jogos), sose fogok tudni változni. Pedig sokszor többet ér egy nyíltan feddő ellenség, mint ezer barát, aki csak olyat mond nekünk, amit hallani szeretnénk, amire viszket a fülünk. (Példabeszéd 27:5 és 2Timóteus 4:3)

Sundar Singh, egykori indiai keresztény, aki valóban megélte a keresztény tanítványság mindent otthagyós verzióját, amikor ellensége valami rosszat mondott róla, letérdelve kérte Istent, változtassa meg abban a dologban. És épp ezzel ért célt: amikor például egy szabadtéri prédikáció során úgy meglökték, hogy elesett és vérezni kezdett a keze, azt imádkozta az ott állók előtt: "Atyám, bocsáss meg nekik, nem tudják mit csinálnak." Nem lázadt fel, nem ütött vissza, hanem szerette őket ahogy Krisztus. Így, ebből kiindulva hirdette, hogy Jézus értük, ellenséges bűnösökért ment fel a keresztre. Ez így annyira hitelesnek bizonyult, hogy az ott állók közül többen átadták magukat Jézusnak.

Az európai szív tehát kemény. De olykor talán éppen "orcánk odatartásával", egy bocsánatkéréssel, egy "igazad van, megpróbálok változni" mondattal lehetne kitűnni mai közönyös társadalmunkból, ahol az emberek "önzők, magukat szeretők, kérkedők, kérlelhetetlenek, kevélyek, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint Istent... Ezek mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem jutnak." (Lásd 1Timóteus 3:2-9)

Persze nem azt mondom, hogy agyba-főbe mindig minden kritikát el kell fogadnunk. De a bíráló személyt szeretnünk kell, és legalább vegyük a fáradságot, hogy megvizsgáljuk a Biblia alapján, jogos-e amit ellenünk mondott. Dávid király egy kritizálójáról pl. úgy nyilatkozott, hogy "Hátha Isten szól általa" (2Sámuel 16:10).

Jézus azzal is bátorít minket ellenségeink szeretetére, hogy "nagy lesz akkor jutalmatok a mennyben." Ugyanis megváltott emberekként célunk már nem a saját igazságunk bebizonyítása és megvédése, hanem a másik fél megnyerése az Igazságnak. Mégpedig az által, hogy beleláthat az "élő Bibliába", amit megélünk a kegyelem fogalmának elméletből életre, halott betűkből gyakorlatra történő lefordítása által. Tehát: kegyelmet gyakorolunk felé. És ha megnyertük az illetőt Jézusnak, akkor ő lesz a jutalmunk a mennyben. Ahogy Pál mondta a filippibelieknek: "Ti vagytok örömöm és koronám" (Fil 4:1).

Teszteljük le a kegyelmet életünkben: "Akinek életútját kedveli az Úr, azt még ellenségeivel is összebékíti." (Példabeszédek 16:7) Keressünk egy embert, aki kritizált minket, és kérdezzük meg, szerinte miben tudnánk változni, hogy ne idegesítsük őt. Ha pedig véletlenül én idegesítenélek valamiben, bátran kommentelj! :)

Próbáld életedben megvalósítani a kegyelmet, és nyugodt lesz bírálód élete is.