Menü

TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2012. május 5., szombat

Az ígéret szép szó...

Gondolom ismerős számotokra is az az érzés, amit akkor érzünk, amikor megígértek nekünk valamit, majd nem tették meg. Talán ismerős az is, amikor olvasunk egy bizalomgerjesztő reklámhirdetést, fellelkesedünk, majd észrevesszük azt a fránya csillagot az ígéretes ajánlatnál, és tudjuk, hogy megtévesztésről van szó. Nos, van egy "csillagmentes" jó hírem: "Lehetetlen, hogy Isten hazudjon!"

Nem ember, hogy hazudjék

Furcsa vagy nem, de a Mindenható Isten egy valamit biztosan nem fog soha megtenni. Hogy most azért, mert nem tudná megtenni, vagy azért, mert lekorlátozta magát, számomra mindegy. A megnyugtató igazság az, hogy gyakorlatilag "lehetetlen, hogy Isten hazudjon!" 1 Ezt Ő maga mondta a Bibliában. Tehát, ha tettenérnénk Őt egy hazugságon, meredeken hangzik, de az ítéletnapján elítélhetnénk Istent, mint képmutatót, aki valamit megkövetelt tőlünk, de maga sem tartotta meg. Nos, Isten sosem prédikál vizet úgy, hogy közben bort inna! Ezért is szeretek jobban megbízni benne, mint az emberekben vagy saját magamban.

Mivel a bűn nem más, mint Isten hiánya életünkben, ezért ha elkeseredsz, hogy mi emberek milyen szószegők tudunk lenni: akkor ebből az édeni jó iránt való gyermeki vágyódásodból felismerheted, hogy Isten nem szavaszegő. Ezért a leggyümölcsözőbb dolog a világon a Bibliát olvasni, mert abból megismerheted Isten rád vonatkozó ígéreteit. Ahogy olvasod, lesznek olyan részek, amelyek örömmel fognak eltölteni és belső bizonyosságod lesz, hogy: "Na, ez most szólt hozzám!" Valami lánc felszakad a szívedben, és a könnycsatornáid megnyílnak. Isten a minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minden "gyászolót".

Kapcsoljuk be a robotpilótát!

Az Istennel járás olyan, mint amikor a repülőgép pilótája automata üzemmódra kapcsolja a gépet és hátradőlhet. Amikor Isten valamit megígér, nincs szüksége a mi beavatkozásunkhoz ahhoz, hogy megtörténjen az ígéret. Ő tőlünk függetlenül is elvégzi, mert ha mi is kellenénk hozzá, akkor hazuggá tudnánk őt tenni: "Látod, megígérted, de nem tetted meg!" Az ő saját hírnevét nem fogja kockáztatni és rátenni a mi megbízhatatlanságunk rulett-számára. Isten csak saját magára fogad.

Amikor nekem 2006 májusában Isten Bibliát olvasva megígérte, hogy "nyugodt lesz az életed" és hogy bár világválság lesz, "de te életedet ajándékul kapod, bárhová mész" 2, ezt nem azért tette, mert olyan jófej és engedelmes voltam, hanem talán inkább azért, hogy utólag hátranézve elmondhassam: Isten hűségesen megtartotta szavát. Éppen így szereztem tapasztalatot Istenről, és így nőtt a belé vetett bizalmam, hogy Isten hűséges.

Picit álljunk most meg, és gondolkozzunk el azon, Isten milyen ígéreteket tett már Bibliaolvasásunk során, amikor úgy éreztük: "na ez most szólt hozzám". Lehet, hogy hevült is a szívünk az örömtől, és megvigasztalva éreztük magunkat. Nos, Isten hűséges, és meg is fogja tenni, amit megígért. Írjuk le Isten ígéreteit és emlékeztessük magunkat, ha esetleg elcsüggedtünk volna a várakozásban.

Isten hozzám intézett személyes ígéreteinek listája:
  • 1. bibliai részlet saját szavaimmal
  • 2. bibliai részlet saját szavaimmal
  • ...
Tegyük fel a kérdést: miközben összeírtuk Isten ígéreteit vagy visszaemlékeztünk, mi játszódott le bennünk?

De hát nem kell hinnünk?

Valaki feltehetné a kérdést: mit jelent az, hogy "Boldog, aki hitt, mert beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki." 3 Nos, az előbbiek után azt merem állítani, hogy nem arról van itt szó, hogy a mi hitünk megléte vagy nemléte irányítja Istent. Hanem egyszerűen a hozzáállásunkról beszél. Kaptunk egy ígéretet Istentől, és mi választhatunk aközött, hogy aggódunk és szomorkodunk, hogy mikor lesz már meg, és aközött, hogy elhisszük amit Isten ígért, és félretolva a körülmények miatti aggódást, boldogok vagyunk, mert Istené a felelősség és számára nincs lehetetlen (csak az, hogy hazudjon).

Figyeljük meg, mi a különbség e két mondat jelentése között?
1) Hű az, aki az ígéretet tette. 4
2) Hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. 5

Észrevehetjük, hogy míg az első mondat egy objektív tényállítás, addig a második mondat valakinak ugyanehhez a tényhez való szubjektív viszonyulásáról beszél. Az egy dolog, hogy Isten hűséges, de az már egy más kérdés, hogy mi ezt magunkévá tesszük. De ettől függetlenül Isten hű marad a saját ígéreteihez, még ha mi hitetlenkednénk is, mert önmagát nem tagadhatja meg. Te sem azért vagy szavahihető, mert én elhiszem rólad, hanem azért, mert ilyen a jellemed. Az az én problémám, ha a te szavahihetőséged ellenére nem hiszek neked, és nem a tiéd. Ezért van szükségünk Isten jóságának megtapasztalására, mert ez segít minket a belátásra, hogy ő tényleg szavahihető. 6a

Tehát nem azért kell hinnünk Istennek, hogy megtegye amit megígért. Anélkül is megtenné. Egyszerűen már azért hiszünk, mert megértettük, hogy Isten jó és ezért megbízunk benne.

Néhány bibliai példa

Abrám és Száraj, Anna, illetve Zakariás, és végül Mária olyanok voltak, akik ígéret kaptak Istentől arra nézve, hogy körülményeik és korlátaik ellenére gyermekük lesz. Voltak köztük olyanok, akik hittek, voltak olyanok is, akik küszködtek és kételkedtek.

Miután Anna kiöntötte szívét és könnyeit Isten előtt, meggyőződésre és békességre lelt afelől, hogy Isten meghallgatta őt és gyereke lesz. Annyira, hogy többet már nem volt szomorú, noha a fiúra még éveket kellett várnia. Abrám és Száraj viszont nem bírták a várakozást, és bár az elején még hittek, később mégis úgy döntöttek, hogy a "robotpilóta" nem működik, ezért maguk vették kezükbe az irányítást. Száraj beküldte Abrámot a szolgálólányhoz, és a tőle született gyermeket tulajdonították Isten igéretének beteljesedéseként. Isten viszont később érvénytelenítette akciójukat, és azt mondta: Szárajtól lesz fiad. Ekkor kinevették őt, hiszen már 90 éves volt. Ezért is hívták a megszületett csodagyereket Izsáknak, ami héberül nevetést jelent. Isten a saját ígéretére nézett, s nem Abrámék küzdelmére. Ugyanakkor Abrám kezdeti "mustármagyni" kis hitét Isten elfogadta és beszámította barátsága jeleként.

Amikor az idős Zakariásnak Gábriel arkangyal meghozta a hírt, hogy fiuk lesz, Zakariás nem hitt. Ezért Isten elnémította őt, egész addig, míg valóra nem vált az ígéret. Ekkor parancsot kapott, hogy Jánosnak nevezze el a gyerekét. Miért? Hisz a családjában senki sem volt János! Nos, én szeretem Isten humorát. Héberül a János név azt jelenti, hogy "Isten kegyelmet ad", tehát szerintem azt akarta megmutatni Zakariásnak ezzel, hogy figyelj, nem a te hited miatt teljesítettem ígéretemet, sőt, annak ellenére, hogy hitetlen voltál! A kegyelem Istennél azt jelenti, hogy szeretlek, megáldlak függetlenül attól, te mennyire tetted oda magad! Isten jósága ösztönöz minket utólagos belátásra! 6b

Zakariással ellentétben Mária elhitte Gábrieltől, hogy fia lesz. Noha mindketten ugyanolyan lehetetlen ígéretet kaptak, Zakariás nem hitt, Mária viszont igen. De hitüktől függetlenül mindkettőnél beteljesedett az ígéret. A különbség kettejük között, hogy míg Zakariás néma volt, addig Mária már előre dicsekedhetett hogy ő fogja megszülni a megváltót. A "Jézus" név ugyanis azt jelenti: "Isten szabadítja meg népét bűneitől." Míg Zakariás néma volt az ígéret beteljesedéséig és feltehetőleg marcangolta magát butasága miatt, addig Mária viszont boldog lehetett. Bár Isten mindkettejüknek kegyelmet adott, még a hitetlen Zakariásnak is, nem mindegy, hogy hogyan élték meg a beteljesedés előtti időszakot! Mégis, milyen felszabadító, hogy Isten hűséges! Nem rajtad múlik! Hidd el és boldog leszel! :)

Embereknek lehetetlen, de Istennek lehetséges

Onnan tudod, hogy Istentől kaptál egy ígéretet, hogy valami számodra lehetetlenségről van szó benne. Amit te sose tudnál elérni magadtól. Ebben különbözik a Biblia Istene az összes többi filozófiától és vallásos istenségektől. Azokban mindig az embernek kell tennie valamit. De amikor valami olyasmi teljesedik be, amire te képtelen vagy, de már előre megkaptad ígéretben, akkor Isten fog megdicsőülni és nem a magad odaszánásáról és teljesítményéről fogsz beszélni. Isten pedig dicsőségét nem adja másnak. 7 De amikor ő megdicsőül, te is jól jársz! :) Valami olyasmiben részesültél, ami önmagadtól sose sikerült volna. Szíved megtelik hálával és Istent ünnepled jóságáért. Talán néha ezért kellenek a kudarcok és a kiábrándulások. Ilyenkor érti meg az ember igazán, hogy egyedül nem megy, mennyei segítségre van szükségünk.

Isten Jézusban mutatta meg igazán önmagát. Jézus az egyetlen, aki ingyen kínálja fel az örök életet és a békességet Istennel. Minden emberi filozófia és vallás csak arról szól, hogy nem lehetsz biztos benne. Jézus pedig nem hogy felajánlotta az örök életed, de előre ki is fizette az árát helyetted! A kérdés csak annyi, hogy kell-e neked, vagy sem.

Isten általános ígérete: örök szeretet

Ha esetleg olyasvalaki lennél, aki úgy érzed, hogy te már biztosan nem vagy szerethető, mert túlságosan is a saját hibáidra fókuszálsz: akkor Istennek számodra is van egy ígérete. "Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen." 8 Olvasd el néhányszor Isten ígéretét: az örök szeretet azt jelenti, hogy se eleje, se vége. Nem függhet tőled, hiszen akkor nem lehetne örök. Csak addig tartana, amíg jó vagy. Úgy szeret tehát, ahogy vagy.

Istennek megvannak a maga eszközei arra, hogy magához vonzzon. Lehet, épp azért volt szükséged egy kis magányra vagy kudarcélményre, hogy meglásd az emberek véges szeretetét, és felébredjen a vágy benned arra, hogy "önmagamért szeressenek, és ne ezért meg azért!" Isten szeret téged, és azon fáradozik, hogy tudj ebben hinni.

Nos, tudod hogy fejezte ki Isten irántad való szeretetét? Jézus már előre meghalt a bűneidért, akkor, amikor még nem is érdekelt téged Isten! Számára az a legnagyobb öröm, amikor ezt egy ember megérti és elhiszi. Akkor ünnepelnek a mennyben! "Végre egy ember, aki nem fél tőlem többé, aki nem idegenkedik, hanem rájött, hogy örök szeretettel szerettem őt!"

A boldogság titka

Élhetsz tehát egy aggodalmaskodó életet, hogy azt sem tudod: Isten most veled van-e vagy ellened, hogy örök életed van-e vagy sem, de Istennek még jobban tetszene, ha boldog életet élnél azáltal, hogy elhitted: ő veled van, szeret és a legjobbat akarja neked adni és kihozni életedből! Ha Jézus nem kímélte életet, hogy megmentsen téged az örök elutasítottságtól, miért gondolnád, hogy Isten nem szeret téged? Olvasd hát a Bibliát, és engedd meg Istennek, hogy szívedhez szóljon, és átvedd tőle személyesen rád szabott ígéreteit. Nem kell tudatlanul és céltalanul élnünk ezen a világon. Isten jót tervezett és reményteljes jövőt ígért nekünk. 9

Keresd Isten ígéreteit a Bibliában és olykor emlékezz meg róluk, és nyugodt lesz az életed.

1 Zsidókhoz írt lev. 6:17
2 Ézsaiás 33:6 és Jeremiás 45:5
3 Lukács 1:45
4 Zsidókhoz írt lev. 10:23
5 Zsidókhoz írt lev. 11:11
6a, 6b Róma 2:4
7 Ézsaiás 42:8
8 Jeremiás 31:3
9 Jeremiás 29:11

Kapcsolódó cikkek:

facebookos hozzászólás:

0 bloggeres hozzászólás:

Megjegyzés küldése