Menü

TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2012. május 16., szerda

A törvény betöltése? - 2. Mindent vagy semmit!

Egy korábbi cikkben már beszámoltam arról, mit is jelent a törvény betöltése. Most Jézus ominózus beszédének további részleteivel, vesszőivel és pontocskáival fogunk foglalkozni úgy, hogy azt meg nem rontjuk, helyesen tanítjuk és megéljük...

Jézus mondta a Máté 5:17-19 alatt:
Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy igazság-szomját kioltsam (ezt már tágyaltuk). Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta (a héber ábécé legkisebb betűje) vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik. Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen.
Vegyük sorra a "Mert"-től, kérdez-felelek alakban. Ebből fogjuk megtudni, miért is volt fontos Jézusnak, hogy kioltsa a törvény igazság-szomját.

1. Meddig marad meg a törvény?
Erre kétféle válasz adható. Két darab "amíg" szerepel a szövegben.
a) "míg az ég és a föld elmúlik." (ez lehet életed vége, vagy a világvége)
b) "amíg minden be nem teljesedik."
Ez ugyanaz az esemény? Még nem tudjuk, de kutassunk tovább...

2. Mennyire rugalmas a  törvény? Mennyire lehet  változtatgatni?
Válasz: "egy jóta vagy egy pontocska el nem múlik." Tehát semennyire.

3. Mit jelent a törvény megrontása?
Válasz: a "megrontani" szó jelentése: eloldozni (szamarat elkötni, a feltámasztott Lázárt a halotti ruhából kioldani, a Sátánt elengedni ezer évre a börtönéből, a Mester saruszíját leoldani, stb...). Tehát egyfajta feloldozásról, meglazításról van szó. A törvény kötelékeit nem szabad lazábbra venni. Ugyanolyan szigorúan kell tanítani, mint ahogy meg van írva. Tilos gyengíteni, tilos elvenni egy vesszőt vagy pontocskát belőle, és úgy tanítani, hogy az könnyebb és betarhatóbb legyen.

4. Milyen szigorú a mérce? Csak a Tízparancsolatra vonatkozik?
Válasz: "a legkisebb parancsolatokra" is vonatkozik, tehát Mózes mind a 613 parancsolatára és rendeletére. Az egészet egyszerre kell tanítani és betartani, nem szabad őket egymástól szétválasztani, mint kötelékeket egymástól "szétoldozni".

5. Mi lesz azzal, aki változtat, részekre osztja vagy gyengít a törvényen és úgy tanítja?
Válasz: "A legkisebb lesz a mennyek országában."

6. Akarsz-e a legkisebb lenni a mennyek országában? :)
Válasz: ha igen, akkor csak annyi a dolgod, hogy megfogsz egy törvényt és "felvizezed" egy betartható szintre úgy, hogy máshogy tanítod, mint ahogy meg van írva. Például: a tizedet eredetileg Izrael földjének állataiból és veteményeiből kellett odaadni a lévita papoknak. Ha ezt módosítva tanítod és teszed kötelezővé, akkor a legkisebb leszel a mennyek országában, mert megrontottad a törvény egy vesszőjét és pontocskáját. Vagy pedig, aki a tízparancsolatot tanítja, annak körül is kell metélkednie.

7. Ki tudja betartani teljesen a törvényt? Ki a nagy a mennyek országában?
Válasz: Egyedül Jézus cselekedte és tartotta meg a törvényt teljesen. Ő az, aki engedelmeskedett a kereszthalálig és makulátlanul, egyetlen vesszőt és pontocskát sem megrontva élte és tanította a törvényt. Ő nem hogy felvizezte (könnyebbé tette), hanem meg is szigorította azt és a gondolati síkon elkövetett bűnökre irányította a figyelmünket. Ezért Isten Jézust felmagasztalta, minden névnél feljebb, és nevére meghajol minden térd, mennyeieké, földieké, és a föld alatt valóké. Az a "valaki" tehát Jézus volt. Mert az Írások Őróla tesznek bizonyságot, minket pedig teljesen a bűn alá rekesztenek.

8. Miről beszél tehát Jézus ebben a szakaszban? Mi a gyakorlati alkalmazás?
Válasz: Arról beszél, hogy vagy úgy hiszel Jézusban, hogy közben egy törvénykező (és a törvényt megrontó) életet próbálsz élni, aminek következménye, hogy a legkisebb leszel a Mennyben, vagy pedig úgy, hogy elhiszed, hogy Jézus már feltöltötte a törvény igazság-szomját, amikor meghalt értünk a kereszten és harmadnap feltámadt. Arról próbál meggyőzni Jézus, hogy tanítsuk pontosan a törvényt, ne vizezzük fel, hanem hirdessük olyan szigorúan, amilyen az valójában. Ne módosítsuk, ne piszkáljuk, ne próbáljuk meg csak félig betartani, ha ezen az úton szeretnénk járni. Arról beszél Jézus, hogy mielőtt másokra kényszerítjük Mózes 613 parancsolatát (nem szétoldozva és válogatva, hanem egyben), vizsgáljuk meg magunkat, hogy mi vajon képesek lennénk-e betartani? S ha rájöttünk, hogy nem, akkor forduljunk Jézushoz mindnyájan, akik megfáradtunk és meg vagyunk terhelve és megnyugvást találunk lelkünknek. Mert Ő már betöltötte a törvényt a golgotai kereszten.

9. Meddig marad tehát a törvény érvényben?
Válasz: most már kicsit többet tudunk. A döntés a tiéd:
a) vagy elhiszed, hogy Jézus már "beteljesített mindent" a golgotai kereszten,
b) vagy pedig "amíg el nem múlik az ég és a föld", azaz számodra személyesen: e földi életed végéig.

A "beteljesedik minden" kifejezésben a görögben a "beteljesedik" azt jelenti: létrejönni. Ez a kifejezés:  "létrejött minden" így együtt egyedül a 2Korinthus 5:17-ben szerepel: "Aki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden". Ezt igazolja a Galata 3:22-27 is:
... az Írás (a törvény betűje) mindent bűn alá rekesztett, hogy az ígéretet a Jézus Krisztusban való hit által adják oda a hívőknek. Mielőtt ugyanis eljött a hit, törvény alatt őriztek minket, fogvatartva az eljövendő hit megjelentéséig. Így a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett: azért, hogy végül hitből igazuljunk meg. De miután már eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester (a törvény) alatt. Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert akik Krisztusba (halálába és feltámadásába) lettetek bemerítve, Krisztust öltöztétek fel.
Tehát, a "csak", azaz kizárólag Jézusba vetett hitedhez a törvény vezet el. Vezérlő mestered a törvény, odavisz teljesen Jézushoz. Először a törvény által próbálsz meg igaz lenni úgy, hogy betartod, de sajnos mindig elbuksz. Ezért elkezded Jézusra bízni az adott területet, ahol gyenge vagy és nem várt győzelmet érsz el. Végül előbb-utóbb teljesen feladod ezt a törvény általi próbálkozást és minden területet átadsz Jézusnak. Már nem a magad erejéből próbálsz igaz lenni, hanem eljutsz arra a szintre, ahová Pál is eljutott: "Énbennem semmi jó nincs." Így a törvény teljesen "belemerít" Jézusba és végül kizárólag hitből igazulsz meg. Már semmivel sem fogsz tudni dicsekedni, amit te értél volna el, csak azzal, amit Jézus ért el. S így, ha már egyszer Jézust öltötted magadra, akkor így Krisztusba kerültél: új teremtés lettél és újjá lett minden. (Vége a törvénynek: beteljesedett minden.) S mivel Krisztus lakik benned: a Szentszellem vezérletével már nem vétkezni és botránkoztatni fogsz, hanem szeretni és Istent bemutatni a környezetednek.

Dönthetsz tehát aközött, hogy Jézus marad veled mindennap a világ végezetéig és általa igazultál meg, vagy pedig aközött, hogy a törvény marad veled mindennap a világ végezetéig, és azáltal próbálsz megigazulni. :)

Barátom, szerintem egyértelmű a válasz. Vagy betartod változtatás nélkül a teljes törvényt a maga 613 parancsolatával, vagy hittel és bizalommal odajössz Jézushoz, aki feltöltötte a törvény szomját és megelégítette, rád pedig felöltötte a megigazulás palástját. A döntés csak rajtad múlik. Illetve, ha kifáradtál, egyértelmű lesz. :)

Ha az Istentől kapható igaz mivoltot szomjazod, nyugodt lesz az életed.

Kapcsolódó cikkek:

facebookos hozzászólás:

0 bloggeres hozzászólás:

Megjegyzés küldése