Menü

TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2014. március 14., péntek

Letolás helyett korrekció

Kardból kovácsolj kapát, letolásból korrekciót!
Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak.
Római levél 8:1
A karddal ölnek, a kapával gyomlálnak és ültetnek.

Hasonlóan, a kárhoztatással a vétkest ölik meg, míg a korrekcióval csak a problémát gyomlálják ki és ültetik el az új, helyes megközelítést.

Krisztus a megbocsátást és a bűnből való helyreállást hirdette, aminek árát vérével ki is fizette a kereszten. Így neked és nekem is meg vannak bocsátva a bűneink.

Harmadnap pedig azért támadt fel Jézus, hogy belénk költözhessen, és átadja új isteni természetünket. Csak el kell fogadnunk ezt a megváltást és megbocsátást hittel.

Amikor Krisztust követve mi is megalázzuk magunkat, és a másik hibái helyett Jézus vérét látjuk rajta is, és azt, hogy Jézus érte is meghalt, és ugyanúgy neki is megbocsátott, mi is „bűnné tudunk válni”, hogy bocsánatot kérhessünk az általunk okozott sérelmekért, egyetlen kárhoztató szót sem említve az ő bűneiről. Jézus a kereszten nem készített ellenünk bűnlajstromot, hanem magára vette mind, és elhordozta.

Amikor békülni szeretnénk, nekünk is meg kell küzdenünk ugyanezzel: a Gonosz azon fog munkálkodni, hogy eszünkbe juttassa a másik fél összes bűnét, azért, hogy meggyőzzön minket, hogy nem kell bocsánatot kérnünk, és így ne béküljünk ki, hanem mindenki maradjon meg a maga kis sérelmében, igazában, elkülönülve, szíve poklában.

Krisztushoz hasonlóan hozz meg te is egy tudatos döntést a kezdeményezéshez. Meg lesz a magad „Gecsemáné kertje”, ahol lehet vért fogsz izzadni a másik felet vádló gondolatokkal és saját büszkeségeddel. Imádkozz egész addig Isten szeretetéért és az Ő látásmódjáért, amíg ugyanúgy meg nem erősödsz, mint Jézus is megerősödött lelkében, mielőtt kimondhatta Istennek a zöld lámpát a keresztre. A megváltás ott belül igazából a Gecsemáné kertben dőlt el, nem a kereszten. A kereszt csak végkimetele volt annak, hogy Jézus önmagának már jóval előtte, a kertben halt meg. Imádság közben. S utána is megmaradt döntése mellett.

Ez a békítés szolgálata. Ugyanígy a Szentlélek ereje kell ehhez is, mint Krisztusnak kellett ahhoz, hogy a Gecsemáné után néma maradjon a hamis vádak alatt, s felfeszítve pedig a kereszten maradjon, mialatt elintézte bűneinket.

Vívd meg Gecsemánédat imában, erősödj meg, tarts ki döntésed mellett és a megfelelő alkalomkor kérj bocsánatot vádlás nélkül és engedd, hogy Isten helyreállítsa a kapcsolatodat.

Ne feledd, Jézus feltámadt!!! Bátorítson ez téged is, mialatt végigmész ezen az úton!

Harcaidat Istennel vívd, ne emberekkel, és nyugodt lesz az életed.

Kapcsolódó cikkek:

facebookos hozzászólás:

0 bloggeres hozzászólás:

Megjegyzés küldése