Menü

TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2015. december 27., vasárnap

Dicsőségről dicsőségre

Kb két hónapja gyülekezetet váltottam. Ezt egy kb fél éves várakozási és imádkozási időszak előzte meg, missziói vezetőm bölcs tanácsára. Ezen időszak alatt van lehetőség átgondolni a dolgokat, imában keresni Istent és arra is, hogy lecsapódjon szívünkben, megfogalmazódjon istenkeresésünkben az, amiben szeretnénk Vele még mélyebbre menni.

Egy ilyen cikket nem könnyű leírni, mert a célunk az építés és a testvéreink bátorítása. Az, hogy Istennel való járásukban és elsősorban az Ő megismerésében segítsük őket, és szívünk továbbra is hálás maradjon.

Egy ilyen időszak nyilván nem maradhat szomorúság nélkül, és az ember belül vívódik, ám néha Isten az ő kegyelméből küldhet egy angyalt, mint Lótnál is, amikor környezetet kell váltani.

Korábbi gyülekezetem egy bibliailag stabil gyülekezet, ahol nagy hangsúlyt fektetnek az „exegézisre”, azaz a versről versre történő bibliamagyarázatra. Ezért én nagyon hálás vagyok Istennek, mert megtanultam kiszűrni a tévtanításokat, és a belemagyarázásokat – olykor még saját régi gyülekezetemben is. Ugyanakkor többedmagamnál is megfigyeltem, hogy az emberek egy idő után telítődnek, a fejük tele lesz tudással és úgynevezett „alkalmazással”. Egy ilyen bibliaóra felépítése általában szövegelemzésből, történeti háttérből és a mai napra történő alkalmazásból áll, némi adalékkal itt-ott megfűszerezve.

Ami probléma lehet, hogy könnyen a módszerben kezd bízni a vezetés, és csúnya hasonlattal élve úgymond egy „mosógép-programmá” válik a gyülekezet. Minden kiszámítható, minden steril, minden szép és jó, kamera-gén (le lehet adni a tévében botránkoztatás nélkül). A mosógépet magára hagyhatod másfél órára és kimos. Ha a gyülekezetet a Szentlélek magára hagyhatja másfél órára, mert minden be van programozva, hmmm... ugye értitek?

Nyár elején elkezdtem hiányolni éppen a lényeget. Úgy vélem, ma is igaz Dávid zsoltára, hogy belül a lelkünk igazából Istenre magára szomjazik, a Vele való találkozásra, az Ő jelenlétére, az ilyenkori gyógyulásra, megnyugvásra, és bármire, ami egy Istennel való találkozásból adódik. Ha megfigyeljük Jézus vagy az apostolok életét, sokkal inkább dinamikus Szentlélek-vezérelt dolgokról beszélünk, mint steril exegézisről. Egy hegyi beszédet Jézus nyilván nem bibliaelemzésből rakott össze, bár használt hozzá bibliai elemeket, és értelmezte is azokat. Nem három témát adott a fáradt közönségnek, hanem rengeteget, mert tudta, hogy amit mond, az szellem és élet.

Jézusnak nagyon egyszerű bibliaértelmezése volt. A törvényt lehetetlenné kell tenni, hogy az emberek feladják az önjavításba vetett hitüket. Utána el kell magyarázni, hogy az egész Írás Őróla szól, és nem az írásértelmezés adja az örök életet, mint ahogy azt az írástudók gondolták, hanem az Őbelé vetett hit. A vallásosokat mindig megfeddte képmutatásukért, a bűnösöket pedig mindig bátorította a megbocsátás és a gyógyulás átvételére.

Ezért kellett eljönnöm a régi gyülekezetemből. Volt nagyon sok jó bibliatanítás is, ám a Jelenlét már elkezdett hiányozni, és sokszor nem épülve, hanem törvényekkel lelohasztva és üresen hagytam el a közösséget, a baráti kapcsolatok pedig felületessé váltak. Üres alkalmazásokká degradálódott, ám a Szentlélek erejéről és Jézus bennünk lakásáról már nem nagyon beszéltek. Nem az volt a baj, hogy nem beszéltek a keresztről, mert igen, hanem az, hogy emellett keverték a csináld-magad kereszténységgel is, ami viszont már halálos. Mivel a Szentlélek, a megigazulás, az új teremtés, az elvégeztetettség és a fiúság erejét nem hangsúlyozták, ezért beszüremkedett a világiasság, és keveredett az emberi jópofizás az igazsággal.

Nagyon fontos megértenünk a keresztény megdicsőülés lényegét:
Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.
2Korintus 3:17-18
Egy olyan közeg kell, ahol Isten Szelleme Úrként tud működni. Ehhez az kell, hogy a vezetőség teljesen át merje adni az irányítást a Szentléleknek. A szövegkörnyezet szerint éppen a kőbe vésett betű-törvény pusztító szolgálatát állítja szembe a Szentélek Krisztusra mutató erejével. Az ilyen „biblia-alkalmazás” szolgálata azért válik kárhoztatóvá, mert arról beszél, hogy milyenek vagyunk, és milyennek kellene lennünk.

Például egy ilyen bibliaelemzés és alkalmazás lehet az, hogy hat pontban foglaljuk össze, hogyan viselkedett Keresztelő János, és hogyan válhatunk mi is naggyá Isten Országában az ő példáján keresztül. Ez jól hangzik első hallásra, pedig szembemegy Jézus azon beszédével, miszerint Isten Országában a legkisebb is nagyobb Keresztelő Jánosnál. Jánosról ugyanis azt mondja Jézus, hogy bár ő az asszonytól születettek között a legnagyobb, ám a legkisebb újjonnan születetett hívő is nagyobb nála. Hiszen ő már nem a bukott ádámi fajba tartozik, hanem Jézus fajába, mert az illető Istentől született, már Krisztusban van és így új teremtés lett. Tehát a Keresztelő János hat pontos példája csak az ádámi módszer, a vallásos ember ön-javítgatása, emberi bölcselkedés.

Ám Pál fent idézett megfigyelése szerint nem a Biblia-alkalmazás, hanem az Úr dicsőségének szemlélése közben változunk el dicsőségről dicsőségre a Szentlélek által.

Figyeljük meg a két „módszer” közti különbséget. Engedjétek most meg nekem, hogy a szemléltetés kedvéért átírjam Pál mondatát egy tipikus „bibliamagyarázatos” gyülekezet gondolkozásmódjára:
Az Úr pedig a Biblia, és ahol az Úr Bibliája, ott a szabadság. Mi pedig, miközben gondolkodó elmével, mint egy egyetemen szemléljük az Úr igéjét elméleti szinten mindnyájan, ugyanarra a teológiára formálódunk át az ige alkalmazása által tanításról tanításra.
Mint mondtam, számomra nagyon sokat jelent, hogy ismerem a Biblia magyarázatot, és tudom, mi az, hogy szövegkörnyezet és mi az, amikor belemagyarázunk valamit az Igébe, ami valójában nincs is ott. Így jöttem például rá, hogy a pénzben történő modern tizedfizetés és a nagy nyomorúság előtti elragadtatás ilyen belemagyarázások és az alapigéknek a szövegkörnyezetükből való kicsavarásaik. Ez az „exegézis” tehát egy jó szűrő a tévtanításokkal szemben. De ez nem fog átformálni dicsőségről dicsőségre, mert arra az Úr dicsőségének szemlélése közben kerül sor a Szentlélek által.

Itt már csak egy kérdés maradt, hogy mi az Úr dicsősége?

Nos, kétszer hangzik el Jézus szájából, hogy a Mennyei Apukánk dicsőítse meg magát. Mindkétszer a keresztre feszítéssel kapcsolatban. Először a János 12-ben, amikor a görögök (nem-zsidó népek) is látni szeretnék Jézust, s ezért „eljött az óra” (megérett az idő) a megfeszítésre, a búzaszem elhalására, másodszor pedig a Gecsemáné-kert előtti hosszú imájában (János 17).

Az Úr dicsősége a világtörténelem legbrutálisabb és egyben legfantasztikusabb eseménye volt. (Nincs az a Star Wars fantázia, ami ilyet ki tudna találni.) A tökéletesen ártatlan bárány Jézus „önként ment a halálba”, hogy helyet cseréljen velem, a tökéletesen bűnössel. Hogy ő tökéletesen bűnné legyen, és én benne és vele együtt meghaljak a bűnnek, miközben Isten elítéli és kárhoztatja az én bűnömet az ő testében, s így engem tökéletesen szentté és megigazítottá nyilvánít: a sajátmaga igazságává! Miközben Jézus kapta a csapásokat, az én bűnöm büntetését és az én halálomat, ezalatt én meghaltam, és új teremtés lettem. Ez az új teremtés aktiválódik, amikor én az Istentől kapott hitemet minden más mentőőv és módszer helyett kizárólag Jézus kereszten bevégzett munkájába helyezem. Ez a megtérés a holt cselekedetektől az élő Istenhez. Jézus testét ezután eltemették, és átpihente a sírban a szombatot. Ez a Sabbat, a nyugalom napja. Mivel vele együtt én is meghaltam a bűnnek, ezért az én régi életem is a Sabbatját üli, meg van neki tiltva, hogy önjavító munkálkodásával megpróbálja magát megigazítani. Új emberem pedig ugyanebben a nyugalomban élvezi tovább a feltámadás erejét. Hiszen Jézust is az Úr Lelke támasztotta fel, úgymond nem Jézus erőlködött azon, hogy feltámadjon; ugyanígy: nem nekem kell erőlködnöm azon, hogy az új emberem dicsőségről dicsőségre elváltozzon.

Pál apostol, egykori rabbi és bibliamagyarázó nagy rajongója lett Jézus befejezett munkájának – az Úr dicsőségének. Amire egész életén át törekedett a törvény és a rabbinikus hagyományok betartásával, mindarra eljutott, amikor találkozott Jézussal, és szellemi szemeivel meglátta a kereszt befejezett munkáját. Innentől fogva kárnak és szemétnek ítélte addigi próbálkozásait, státuszát és önazonosságát.

Pál nem a Biblia alkalmazásával jutott el a megigazulásra, hanem a Szentlélek bizonyító ereje által. Néha még próbált okoskodni prédikálása közben, ügyesen felépített beszédet tartani, de ez nem sok eredményt hozott neki. Ezért elhatározta, hogy inkább rábízza magát a Szentlélek vezérletére és hitben fog prédikáni, mintegy Istenből fog szólni:
Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten bizonyságtételét. Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével; hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.
1Korintus 2:1–5
És kicsivel lejjebb:
Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem mint akik tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztus által.
1Korintus 2:17
Pál azt mondja, hogy elege lett az ékesszólásból, és hozott egy döntést: most már csak Jézusról fog beszélni, és csakis az Ő keresztmunkájáról. Nem fogja magát összeszedni, nem készül fel ügyes módszerekkel, hogy megváltoztassa az emberek jellemét és gondolkozását. Az erőtlenség, a félelem és a rettegés azt sejteti, hogy Istenre bízta magát (vagy kénytelen volt rábízni magát), és kockáztatott, hogy mi lesz, ha beég és bénán fog prédikálni? Már nem akart az emberi bölcsesség által a görög filozófusokhoz hasonlóan érvelni. Azt akarta, hogy a korintusiak hite egyértelműen Istentől legyen, ne az ő ügyes szónoki trükkjei által. Ezt jelenti Istenből szólni Isten előtt Krisztus által. Sőt, azt is mondta, hogy még az anyagiakban is Istenre bízta magát, nem akart nyerészkedni a tanításával.

A Lélek bizonyító erejét és az emberi bölcsességet szembeállítja Pál. Nincsenek beprogramozott mosógépek, amiket magukra lehet hagyni. Kénytelen vagy a Szentlélek bizonyító erejére hagyatkozni. S hogy Ő mit akar, azt ne mi határozzuk meg. Ha prédikálást, akkor azt. Ha ölelést, akkor azt. Ha feddést, akkor azt. Ha gyógyítást, akkor azt. Ha csodát, akkor azt. Ha próféciát, akkor azt. Isten bizonyító eszközeinek tárháza más, mint a miénk.

Az új gyülekezetben pontosan azt kaptam, amire számítottam. A hiány nyár elején elkezdett bennem megfogalmazódni és imává alakult. Isten bizonyító erejére és jelenlétére vágytam. Egyszerűen csak egy szeretetteli és gyógyító légkörre. A bölcselkedés és a tanítás-hegyek nem vezettek egy szinten túl. Hisz nem tanításról tanításra, alkalmazásról alkalmazásra, hanem dicsőségről dicsőségre változunk át. Egyik kijelentésről Jézus bevégzett munkájával kapcsolatban a másik kijelentésre, miközben a Szentlélek jelenléte haraphatóan jelen van. „Te jó ég, Nóé bárkája is a kereszt általi megmenekülésől szól Krisztusban? Na ne már, a frigyláda is a két angyallal az üres sírról? Sámson halálában is Jézus legnagyobb győzelme van? Vessződ és botod is a római katonák ostoráról és a keresztfáról szólnak, és ezek vigasztalnak engem?” Stb...

Amikor Krisztus kerül a középpontba, mert ez a Szentlélek munkája, hogy Jézusra helyezze a fókuszt az önjavítgatás helyett, akkor elkezdünk hitben járni. Fontos, hogy a hit hallásból és nem olvasásból van. Fontos, hogy a hit Isten „réma” beszéde és nem „logosz” beszéde által van. A logosz az írott ige és gondolat, ami testté lett Jézusban. A réma kimondott, megtestesült szót jelent, amit szellemünk füleivel hallunk meg. Ez a kijelentés, a „heuréka” – a „hoppá”-effektus. Én magam is egy ilyennek voltam tanúja, amikor Isten az iskolapadban 1998 őszén adott nekem egy kijelentést: „Ha van Isten, akkor az élet értelme Istent dicsőíteni.” Ez a kijelentés, fejembe ültetett isteni gondolat volt a szikra, ami elvezetett az újjászületéshez és a hithez. Természetesen a bibliaolvasás is egy eszköz a réma megkapásához.

Isten rémái mindig Jézushoz vezetnek el:
Aki az Atyától hallott és tanult, az mind énhozzám jön.
János 6:45
Első a szellemi hallás, második a tanulás, tehát annak elfogadása és az ember istenkereső útján való elindítása, a harmadik pedig Jézus megtalálása és a holt cselekedetekből való megnyugvás a könnyű iga, az új teremtés felvételével a megigazulásban.

Ezeket a sorokat nem úgy írom, hogy előre megterveztem. Az igék is menet közben jutnak eszembe, kapom Istentől őket. Volt egy-két homályos fogalmam, kb miről szeretnék beszélni, de ezek írás közben bontakoznak ki részleteiben. Arra szeretnélek bátorítani, hogy kapcsold ki a „mosógépet”, és merj a hitnek egy új szintjére lépni, ahogy Pál is tette. Bízd rá magad Jézus befejezett munkájára, és meglátod, minden jócselekedeted és okosságodat kárnak és szemétnek fogod ítélni, ahogy a személyes kapcsolatod elkezd kivirágozni Jézussal és dicsőségről dicsőségre haladsz Jézus győzelmének egyszerű szemlélése által.

Az új gyülekezetemben feltétel nélküli szeretet fogadott, Isten harapható jelenléte és olyan testvérek, akiken láttam, hogy meggyógyult emberek, tele szeretettel, bátorítással és másokat felemelő megáldó alázattal. Pontosan az, amiért elkezdtem sóvárogni és imádkozni nyár elején. A fát a gyümölcséről ismerjük meg.

Merj szabad lenni mindenféle emberi elvárástól, törvényektől, manipulációktól, félelmektől. Ne feledd, az Úr dicsőségét fedetlen arccal szemléld, a szégyenedet és a félelmeidet dobd bele Isten megemésztő szeretetének lángjaiba. Ha egy gyülekezet már nem segít, hanem hátráltat, és úgy érzed, Isten is jóváhagyta, akkor „te mit törődsz velük, te kövess engem”. Nálam spontán, váratlanul érkezett az angyal egy testvér formájában, akit szintén nyár elején ismertem meg, szintén ki volt égve, szintén elege volt és sok sebet kapott, és sok mindenben egyetértettünk. Számomra épp ezért volt meglepő pont az ő szájából hallani: „Gyere velem, találtam egy közösséget, ahol szeretet van, a kegyelmet hirdetik, és az Úr jelenléte nagyon erős.” Isten felajánlott egy lehetőséget, amire végül hittel igent mondtam, és adtam neki egy esélyt. Ez már 8 hete, és... nagyon-nagyon-nagyon hálás vagyok azért a növekedésért, amit köztük tapasztalok.

Dicsőségről dicsőségre, Jézus keresztjét a középpontba, szeretet-légkörben fedetlen arccal csodálva őt, az Úr Szentlélek jelenléte és ereje által… meggyógyulunk, és elváltozunk az Ő képére. Erről szól a kereszténység, nem másról. Ez egy könnyű iga, mely Isten természetfeletti és nem emberi módszerek bizonyító erején nyugszik. Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.

Ahol az Úr Lelke munkálkodik, ott nyugodt lesz az életed.

Kapcsolódó cikkek:

facebookos hozzászólás:

1 bloggeres hozzászólás:

  1. Azt reméltem, hogy nagy komment-áradat követi ezt a nagyon fontos, őszinte,személyes hangvételű postot. Furcsa , és igazságtalan szerintem ez a csend.

    Ha jól emlékszem, akkor az egyik ismert, (nagyon) amerikai gyülekezetbe Jártál, amelynek "G"-vel kezdődik a neve. (Jó, tudom, fontos a diszkréció, és nagyon nehéz témáról van szó.) Fontos lenne, ha Írnál, hogy alakul az Életed az új, -és titkos- gyülekezetben. Kívánom isten áldását! Szeretettel & tisztelettel: Zsotza

    VálaszTörlés