Menü

TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2015. december 3., csütörtök

Szolgálat vagy szolgáltatás?

Amiért fizetni kell, az szolgáltatás.
Amiért nem kell, az szolgálat.

Mai keresztény világunkban egy érdekes jelenség bukkant fel. Egyre több olyan alkalom, esemény, stb. van, ahol (keresztény szlengesen fogalmazva) „fizetni kell az áldásért”.

A Biblia ezeket elítéli, amennyiben Isten dolgairól van szó. Az első gyülekezetekben (Apcsel 2:42) fontos volt az apostoli tanítás, hogy az újak megtartsák, amit Jézus az apostoloknak parancsolt. Erről szól a nagy kiküldetés, hogy minden népeket tanítvánnyá kell tenni, hogy megtartsák, amit Jézus az apsotoloknak parancsolt. Ez tehát azt jelenti, hogy elolvassuk a Máté, Márk, Lukács és János írásait, és megnézzük, Jézus miket parancsolt az apostoloknak, megpróbáljuk magunkat beleélni az ő helyzetükbe, majd átvíve a mai életünkre, meglépjük ugyanezeket a lépéseket, legyen szó a hegynek parancsolásról megbocsátással, ördögűzésről, a helyes evangelizációról (hirdetve Isten Országa elközeledtét gyógyítással), nyitottnak lenni a mindent otthagyásra Jézusért és az evangéliumért, a cuccok, hátizsákok, ruhák, stb-k minimalizálására, hinni abban, mint Péternek, hogy ki lesz az adó fizetve idejében, nem kételkedni a csónakban a kenyerek felől kemény szívvel, stb... értitek? A tanítványok nem akkor és ott éltek, hanem azok itt és most élnek, és mi vagyunk! Erről szól a nagy missziós parancs!

Nos, ezt az apostoli tanítást szépen átkeresztelték „bibliatanításra”, „gyülekezetre”, „prédikációra”, „bibliaiskolára”, stb. Holott szó sincs ezekről. Én ahogy elképzelem az első gyülekezeteket, az apostolok nem bibliaórákat tartottak, hanem elmagyarázták az újaknak, hogy Jézus miket parancsolt nekik, ők hogyan élték át, milyen buktatók és tanulságok vannak, és amikor kellett, használták ehhez az addigi bibliájukat (a Tórát és a Prófétákat). Ma ehelyett sokszor inkább csak „lelassított”, csurrantott-cseppentett néhány igével megspékelt felhigított sztorizós tanításokat hallgatunk, a valódi hitből való élet helyett. Ma szépen elbagatellizálják Jézusnak a tanítványok útraindításáról és egyéb kiküldéséről szóló parancsait, amik végig a pénz és eszközök helyett az őbenne való hitre és ráhagyatkozásra építenek.

Koncertek, előadások, párkapcsolati tréningek, szemináriumok, konferenciák és még lehetne sorolni a fizetős szolgáltatásokat, a hitből való élet helyett, ami pedig nem más, mint az Isten Igéjével való üzérkedés:
Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem mint akik tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztus által.
2Korintus 2:17
Több apostolra lenne ma szükség, több valódi tanítványra és olyan hitre, amit Jézus elvárt az apostoloktól. Meg kell tehát térni a szent üzletelésből, kiűzni az árusokat a templomból és a gyógyulást (ami része a szódzó megváltásnak) végre ingyenessé tenni, mint Jézus tette:
Azután bement Jézus a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította, és ezt mondta nekik: „Meg van írva: Az én házamat imádság házának nevezik: ti pedig rablók barlangjává teszitek.” Azután vakok és bénák mentek hozzá a templomba, és meggyógyította őket.
Máté 21:12-14
Szerintetek Jézus kért pénzt, miután kiűzte az árusokat? Ja nem? Hát akkor ingyen gyógyított? Nem kellett terembérletet fizetnie a templom használatért? Na, ne szórakozzunk már akkor ezekkel a koncertekkel és konferenciákkal! Ha valamit Isten akar, akkor ingyen is meglesz! (Ha most jössz a hogyanjaiddal, meg hogy nem élet-szerű, akkor kérlek olvasd el a Máté 6:24-34 részt a mammon és Isten szolgálatáról, meg az aggódásról, és légy végre Jézus tanítványa!)

Valódi, maradandó gyógyulások és gyümölcsök akkor lesznek, amikor Jézust követve kiűzzük az egyházból az amerikai üzleti mintára felépített szolgáltatásokat, és engedjük, hogy Jézus ingyen szolgálhasson felénk. Elvégre ez megint csak a fizetős törvény és a kegyelem ingyenes evangéliuma közti feszültség, nem igaz?

Térj meg az üzletelésből, hogy Jézus szolgálhasson feléd, és nyugodt lesz az életed.

Kapcsolódó cikkek:

facebookos hozzászólás:

3 bloggeres hozzászólás: