Menü

TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2017. augusztus 13., vasárnap

A szabadság szigete – 2. péntek-szombat

Folytatom a Szigetről a beszámolót. Fontos, hogy ezeket azért írom amúgy, hogy ti is menjetek az emberek közé, és tegyétek ugyanezt, amit mi csinálunk. A kereszténység ugyanis helytelenül sztárokat csinál az aktív emberekből, pedig ez mindenkinek elhívása, aki magát Jézus követőjének vallja. Ki kell jönnünk a kis „kényelmes” megszokott életünkből és menteni a pokolra tartókat. Isten nem azért tart minket a világban, hogy bohóckodjunk, hanem, hogy elmenvén, tegyünk tanítványokká minden népeket és mentsük az elveszetteket. Tanítvány akkor vagy, ha azt teszed, amit Jézus tett, és te is tanítványozol másokat – hogy ők is azt tegyék, amit Jézus tett.

Augusztus 11. péntek

Bibliatanulmányozással kezdtük a pénteki akciót. Jó egy új módszert tanulni, jelen esetben az „induktív” elemzést vettük át a Máté 15 szövegével. Mindig legyünk készek a Biblia-tanulmányozás kihívásaira, és változtatni gondolkozásunkon!

Kiértünk a Szigetre, és kezdésnek imádkoztunk megint egy csapat szemétszedő munkásért. Nyitottak voltak és jót beszélgettünk velük. „Ahogyan ti is szeditek a szemetet, úgy akarja Jézus is kiszedni a bűnt az életetekből.”

Ezután az úgynevezett „Ji Ching labirintus” körül imádkoztunk. Ez nagyon furcsa volt, Pálmának meg is fájdult a feje. Az emberek 8-as csoportokban mehetnek be. 75 perces menetek vannak és kb 2 órát kellett volna várni, mire bejut az ember. Ezért érdemes imádkozni, mert nagyon New Age-es varázslásnak tűnik. Bemennek az emberek, és mindenféle „szerepjátékon” kell résztvenni, és az info lapon azt olvasod, hogy lesz vizionálás, ami egyenesen egy okkult tevékenység, és hogy csak saját felelősségre mehetsz be. Meg, hogy ha van egy kérdésed (ami ne igen-nem legyen az életedben), akkor vezetést fogsz kapni. Tiszta jóslás. Képzelhetitek, mit éreztünk Pálmával.

Mellesleg a minap mondta valaki, aki bulikban szolgál, hogy akik az elektronikus zenére hajlanak, általában valamiféle spirituális dolgot is keresnek. Hát a Szigeten van ezo-okkult cuccból bőven.

Volt egy ausztrál srác aki nagyon sántított. Ahhoz képest, hogy sánta volt, egyre csak begyorsult, de sikerült végül megállítanunk. Amiután imádkoztunk érte és jobban lett, boldogan újságolta a társainak, mi is történt. „Te, ezek imdákoztak értem és jobban vagyok!” Annyira egyszerű az egész. Te csak teszed a dolgod, Isten meg csinálja a többit őbennük. Az egész a csapatmunkáról szól! Én értem utol őket és szólítottam le, Pálma meg imádkozott értük. Teljesen mindegy, ki mit csinál: csak tedd a dolgod és halj meg magadnak, és akkor Jézus fog megdicsőülni.

Egy kis ízelítőt is mutatunk, milyen a hangulat a szigeten. Nagyon sokan vannak, vannak nagyon szemetes helyek, másutt meg művészi tákolmányok között sétálhatunk. A sárkány pl. pet-palackokból van kirakva, fogai műanyag sörösüvegekből. Találtunk egy kívánság-fát is, amire cetlikre írták rá óhajaikat. És egy ellentmondásos rácsos kockát, aminek a tetejére a SZABADSÁG feliratot tették.

Találtunk két szerzetes bohócot is. Első látásra nagyon furcsák voltak. A kezüket emberek fejére tették, mintha valami spirituális izét adnának át embereknek. A toi-toi blokknál értük őket utol. Amikor kijöttek onnan, az egyik valaki fejére tette a kezét, a másik meg beleszívott valaki cigijébe és ivott a söréből. Utána leszólítottuk, kik vagytok, és elmondták, hogy Franciaországból, és csak poénkodnak. Pálma is beszélt a baloldalival, én meg a jobbal. A jobboldali kérdezte: „Akarsz gyónni?”. Mire én: „Már mentve vagyok Jézus által. Te is meg akarsz menekülni?” Kicsit beszélgettünk még, azt rávágtam: „Imádkozhatok értetek?” És, itt a Szigeten nemrég begyakorolt „egy-egy kézrátétel két külön emberre” módszerrel mindkettőért szimultán imádkoztam: „Atyám, áldd meg őket, add, hogy megtérjenek és megismerjenek Téged, Jézus nevében!” Majd lepacsiztunk velük. Hát, utána kicsit megszeppentek. Pálmával beszélgettünk: amit ők nem vettek komolyan, azt most komolyan megcsinálták velük. Ők csak viccelődtek, és tessék, Isten humora: valaki értük is imádkoztott!

Még az egyik koncert-sátornál egy rasztás holland srác gyomráért is imádkoztunk, aki jobban lett. Majd később egy másik holland lány térdéért is sikerült imádkoznunk, aki nagyon hálás volt, síbalesetben sérült meg.

Augusztus 12. szombat

Kicsit szeles idő volt. Ezért bementünk az Auchanba kardigánt venni. Ott találkoztunk két sráccal. Nem engedték hogy lefotózzuk őket, mert az egyiknek valami híres ember az apja. A srácoknak nagyon jó kérdéseik voltak Istenről, Ószövetség és Újszövetség különbségekről. Nagyon jót beszélgettünk velük. Imára elmúlt a lábfájdalom. A másik fiú pedig lelki fájdalomért kért imát, és megkönnyebbülést érzett. Nagyon elgondolkodtattuk őket az biztos, de nagyon aranyosak voltak és nyitottak!

Beértünk a szigetre és első szolgálatába állítottuk Katát is (kick-startoltuk), akitől a jegyeket kaptuk. Egy szlovák lány hátfájásáért imádkozott és a harmadik imára meggyógyult! Kata meg kivirult, jó volt látni.

Majd imádkoztunk egy román srácért akinek nagyon sok kérdése volt utána Istenről, meg hogy milyen Isten igazából. Ő csak azért járt templomba mert kötelező volt. Adtunk neki bűnlistát, meg elmondtuk az evangéliumot. Nagyon nyitott volt.

Találkoztunk egy svájci sráccal aki elvileg hívő volt. Eredetileg eritreai származású. Hitt Istenben és megbánta ott helyben a bűneit.
Imádkoztunk azért, hogy Isten töltse be az Ő Szellemével. Lassanként megszólalt nyelveken. Mondtuk neki, hogy a nem hívő társainak mondja el az evangéliumot, most már kapott bátorságot és erőt hozzá. Bátorítottuk, hogy gyakorolja sokat a nyelveken szólást!

Ami még a tanítványozást illeti: Találtunk egy lányt, akinek fájt a lába, Kata imájára az is elmúlt. Majd találkoztunk egy csapat fiatallal, akikért természetesen szintén Kata imádkozott. Nagyon hálásak voltak a lányok utána. Kata beszél olaszul, de az első olasz párnál mondta hogy nem mer megszólalni. Pálma imádkozott érte és a második olasz embernél csak ő beszélt, olaszul!

Kata először csinált ilyet, hogy kimegy emberek közé és imádkozik a betegekért. Isten használta őt. Ez veled is megtörténhet, ha hajlandó vagy tanítványként Jézust szolgálni. Sokszor nem „lelki ajándékokon” múlik, hanem az elérhetőségeden és az engedelmességeden. Hogy megteszed-e, amit Jézus parancsolt: „Gyógyítsátok a betegeket, és hirdessétek Isten országát!” Erről szól a tanítványozás: menj ki, és vigyél valakit magaddal!

Hirdesd Isten Országát és izgalmas lesz az életed.

Kapcsolódó cikkek:

facebookos hozzászólás:

0 bloggeres hozzászólás:

Megjegyzés küldése