Menü

TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2017. október 20., péntek

Isten Országának egyik fontos alapeleme

Miért olyan erőtlen sokszor a kereszténység? Mi az az elem, ami sokszor hiányzik, pedig annyira természetes jelenség az Újszövetség lapjain, mind Jézus, mind az első tanítványok életében? Mi az a megnyilvánulás, ami nagyban segítette Isten Országa terjedését és a feltámadt Jézus hirdetését? Mi az, amit oly ritkán tanítanak meg a hívőknek, pedig Isten Országának egyik ALAPELEME?

Ebben a cikkben meg fogjuk nézni igékkel ennak az alapelemnek az elméletét, a működés okát, a gyakorlatát, illetve egy személyes beszámolómat is.

Elmélet

Márk 11:23 Bizony, mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magadat tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik –, annak meg is adatik az.

Mt 17:20 Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! – odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen.

– A problémához szólni és nem Istentől kéregetni.
– Parancsolni kételkedés nélkül
– Hinni, hogy a parancs meg fog történni
– A hit nem egy görcsölni való dolog, amit fel kell pumpálni, hanem megnyugvás Krisztus teljes győzelmében. Ehhez elég egy mustármagnyi, azaz egészen pici is belőle

A működés oka

– az újjászületett hívőben (és csakis őbenne!) Jézus Krisztus benne van! 2Kor 13:5 Önmagatokat tegyétek próbára, hogy igazán hisztek-e?! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy »Jézus Krisztus bennetek van«?
– a megigazított ember a mennyeiek világába lett ültetve: Ef 2:6 és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért
– a hívő a menny nagykövete, aki az „elközelített Isten Országa” üzenetet demonstrálja a megtérésre híváskor (Lk 10:9 Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített az Isten országa.). A mennyben nincs démon, se fájdalom, se erőtlenség, se betegség.
– Az Isten Országa megérkeztét Jézus így definiálta: Lk 11:20 Ha viszont én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa.
– Tipp: ismerd az identitásodat: Krisztusban új és megigazított ember vagy, nem ebből a világból, felhatalmazva Isten Országa nagyköveti beharangozására. A rendőr sem kételkedik felhatalmazott rendőr mivoltában, amikor eljár és parancsol. Te se kételkedj Krisztustól ingyen kapott identitásodban, amikor eljársz.

Gyakorlat

Márk 9:25 Amikor meglátta Jézus, hogy összefut a sokaság, ráparancsolt a tisztátalan szellemre, ezt mondva neki: "Te néma és süket lélek, megparancsolom neked: menj ki belőle, és ne menj bele többé!"

Mt 8:26 Jézus ráparancsolt: "Némulj el, és menj ki belőle!" 26 A tisztátalan szellem pedig megrázta azt az embert, hangosan kiáltott, és kiment belőle.

Lk 4:39 Jézus ekkor fölébe hajolva ráparancsolt a lázra, mire a láz elhagyta az asszonyt.

Jn 11:43–44 Miután ezt mondta, hangosan kiáltott: "Lázár, jöjj ki!" És kijött a halott...

ApCsel 9:34 Péter így szólt hozzá: "Éneász, meggyógyít téged Jézus Krisztus. Kelj fel, és magad vesd be az ágyadat!" És azonnal felkelt.

ApCsel 16:8 Pált azonban bosszantotta ez. Ezért megfordult, és ezt mondta a léleknek: "Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle!" És az még abban az órában kiment belőle.

ApCsel 13:9–12 Saul pedig, akit Pálnak is hívnak, megtelve Szentlélekkel erősen ránézett, és így szólt: "Te mindenféle csalással és gonoszsággal tele ember, te ördögfajzat, te minden igazság ellensége, nem szűnsz meg elferdíteni az Úr egyenes útjait? Most íme, az Úr keze rajtad van, és vak leszel, nem látod a napot egy ideig!" Erre hirtelen homály és sötétség szállt rá, és botorkálva keresett vezetőket. Mikor a helytartó látta a történteket, hitt, elámulva az Úr tanításán.

Személyes beszámoló

Egyszer valaki kérte egy facebookos csoportban, hogy imádkozzunk érte. Akkor írtam neki, hogy adja meg a számát, felhívom, és meg fog gyógyulni. Természetesen egyből egy szellemi háborúba keveredtem! Amikor rákészültem, hogy felhívom, rám támadt a félelem, az okoskodás, a kételkedés, és mindenféle elbizonytalanító gondolat, hogy borzasztóan érezzem magam és úgy sem fog sikerülni.

Amíg sétáltam haza, elkezdtem nyelveken szólni, és jött a megvallás a nyelvemre, hogy miért is fog sikerülni, és a felismerés, hogy e negatív gondolatok és érzések az ördögtől vannak. Addig teljesen azonosultam velük, de így most már el tudtam utasítani őket. Végül a félelem helyett átjárt Isten jelenléte és öröme és tudtam, hogy a gyógyítás az Ő akarata. Mire felhívtam a személyt, magabiztosan (Krisztus-biztosan, megváltott-biztosan) ráparancsoltam a betegségére, elzavartam a benne levő aggódás és félelem szellemét. Ekkor elmondta, hogy megnyugodott és megkönnyebbült, és jobban lett. Annyira súlyos volt ugyanis a fájdalma, hogy már azon gondolkozott, kórházba kell mennie. De nem kellett, másnap jelezte, hogy jelentősen javult az állapota. Következő héten már el is tudta kezdeni a munkát, ami miatt feltehetőleg stresszelt.

Látható, mekkora szellemi csata zajlik, és a vallásos szellemek akarják velünk elhitetni félelemmel, okoskodással és egyéb varázslással, hogy „nem fog meggyógyulni.” Láthatod, hogy a kétely legyőzhető szellemi fegyverekkel, majd a gyógyulás is megtörtént. És nem: nem kaptam kijelentést Istentől, amikor írtam az illetőnek, adja meg a számát és meg fog gyógyulni. Ehelyett azzal kell tisztában lennünk, hogy mit jelent mennyei rendőrként a sötétség illegális tevékenységeit betiltani. A Bibliában a „megdorgálni” szó illegális tevékenység betiltását és megbüntetését jelenti! Legyen ilyen „haragos és felindult” a hozzáállásod, de nem a szenvedőhöz, hanem az őt gyötrő láthatatlan erőkhöz, amikor az illetőt megszánod!

Következtetés

Látható ezen esetekben a „hegyhez szólás”, mint Isten Országának egyik alapvető és fontos gyakorlata, és az, hogy nem Istenhez imádkozunk. Ezzel nem az Istennel való beszélgetést szeretném háttérbe szorítani, hanem azt kell megértenünk, hogy amikor Krisztus belénk költözik, a gyakorlati, „az eljövendő világ erőit” demonstráló életünk válik „szüntelen imádkozássá”. Ahogy a rendőr is a bázison beszélget a vezetőivel és kap továbbképzést, és nem odakint az eljáráskor, ugyanígy: te is beszélgess sokat Istennel a belső szobában, de a terepen már légy bátor és élj a szellemvilágban Krisztustól megkapott felhatalmazással. Ahogy a rendőr mondja: „A törvény nevében…”, ugyanúgy hivatkozhatsz te is a téged alkalmazó hatalomra: „Jézus nevében…” Ámen?

Most te jössz: kezdd el csinálni.
Hirdesd és demonstráld az eljött Isten Országát, és másoknak is nyugodt lesz az életük!

Kapcsolódó cikkek:

facebookos hozzászólás:

3 bloggeres hozzászólás:

  1. Köszönjük ismét ezt a hitből való írást.   

    "Márk 11:24 Azért mondom nektek: Amit könyörgésetekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen nektek."

    El kellene hinnünk, hogy amit kérünk, azt megkapjuk, helyesebben megkaptuk.

    Ha azt gondoljuk, hogy "talán megkaptuk", de nem vagyunk benne teljesen biztosak, az nem hit, hanem kételkedés. Ha a fiam vacsorát kér tőlem, amire szüksége van, nincs benne semmi kétely, hogy megkapja-e. Van hite abban, hogy ha vacsorát kér, azt mindig meg is kapja. Mi viszont sokszor vagyunk bizonytalanok, hogy Isten szerinti kéréseinket (mondjuk egy gyógyulás) Isten meghallgatja-e. Ezzel a kételkedéssel, bizonytalansággal mi saját magunk vagyunk Isten csodáinak a legnagyobb akadályai. Sokat merítettem Kenneth Hagin könyvéből, "A bibliai hit". Szeretettel ajánlom, az alábbi linkről letölthető, ne hagyd ki, ha még nem olvastad:
    http://istenkereso.hu/letoltesek/tanitasok/Kenneth_E._Hagin-A_Bibliai_hit.pdf

    VálaszTörlés
  2. Megértettem, hogy a csodák, az imameghallgatások kulcsa a hit, hogy amit kérünk, az megtörténik. Hinnünk kell, hogy Isten megadta, még azelőtt, mielőtt bármi is történne. Ez a valódi hit.

    „Látom” a szellememben, hogy az erőteljes, csodákkal, hittel teli kereszténység egyik kulcsa az, hogy megértsük… mi hívők eggyé váltunk Jézussal, Isten családjába tartozunk, a szívünk újjászületett, és a szellemünk eggyé vált Isten szellemével. A vágyaink, a motivációink a szeretetre, a jóra már ebből az új szellemből, új szívből fakadnak, és emiatt immár EGYSÉGBEN, összhangban VANNAK Isten szellemével, Isten akaratával.

    Isten pedig azt ígérte, hogy ha valamit az Ő akarata szerint kérünk, azt Ő mindig meghallgatja:

    „És ez az a bizodalom, amellyel ő hozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket: (1Ján 5:14)”

    Mivel eggyé váltunk vele, egy szellem vagyunk vele, ezért az Ő akarata a mi akaratunk is. Úgy is mondhatnám, hogy Ő rajtunk keresztül „akar”. Az újjászületett szívünkön keresztül. Valójában tehát, ha valamit kérünk szeretetből, az újjászületett szívünkből, akkor Ő ezzel egyetért, ez egy szíve szerint való kérés lesz, AMIT Ő MINDIG MEGHALLGAT. Ha valamit parancsolunk (mondjuk egy betegségnek, ami összhangban van a szeretettel), azt valójában Ő is parancsolja, ezért megtörténik. Meg kell(ene) értenünk, hogy Isten fiai vagyunk, EGYEK ővele, és Ő megnyilvánul bennünk nap-mint nap.

    „Hogyan keressük az egységet Istennel?
    - Minél jobban keresed, annál nagyobb lesz a távolság közte és közted.
    - Hát akkor mit tegyünk a távolsággal?
    - Értsd meg, hogy az nincs ott.
    - Ez azt jelenti, hogy Isten és én egy és ugyanaz?
    - Nem egy, de nem is kettő.
    - Hogyan lehetséges ez?
    - A nap és a fénye, az óceán és a hullám, az énekes és a hangja: nem egy. Nem is kettő.”

    Az egész világ sóvárogva várja Isten fiainak a megjelenését. Családtag vagy, Krisztus szerelmese, a menyasszonya, és minden a tiéd. Jézus most rajtad keresztül hirdeti az igét, rajtad keresztül adja oda a kenyeret az éhezőnek. Rajtad keresztül beszél „hatalommal”, rajtad keresztül sír az elveszettekért, rajtad keresztül látogatja meg a betegeket, és meggyógyítja őket. Nincs más. Te vagy az Ő teste, akin keresztül megteszi mindezeket, egyszerűen csak hagyd, hogy megnyilvánuljon, túlcsorduljon az Ő szeretete rajtad keresztül.

    „Mert az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő testéből és az Ő csontjaiból valók. (Ef 5:30)”
    „Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek (szellem) ő vele. (1Kor 6:17)”
    „És én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, őnekik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egy vagyunk: (Ján 17:22)”
    „Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint. (1Kor 12:27)”
    „Nem tudjátok-e, hogy a ti testeitek a Krisztusnak tagjai? (1Kor 6:15)”

    Világos? Nincsen többé Isten és Te… Isten és én…, mert már egyek vagyunk,… egy szellem, és egy test. Egyek a vágyaink, egy az akaratunk.

    Az alábbi rövid videóban is benne van a lényeg: kb. 8. percnél.
    https://www.youtube.com/watch?v=XaOANEZTCgA

    Imádkozom, hogy mindannyian megértsük ennek a jelentőségét, én még csak most kapisgálom :(

    VálaszTörlés