1999 májusában tettem fel azt az érdekes kérdést, ami aztán meghatározó fordulatot hozott az életembe. A kérdés így szólt: „Hogyan lehet örök életem?” Hogy mi vezetett idáig? Többek közt édesanyám néhány évvel azelőtti öngyilkossága nyitotta fel a szemem arra, hogy az élet rövid és valószínűleg üres is és értelmetlen. Nem mondhatom el magamról, hogy rossz esélyekkel indultam, bár kétségtelen, hogy nem voltam egyszerű gyerek. Különc voltam, introvertált, az a tipikus szórakozott professzor, akinek okossága/okoskodása előny és hátrány is tud lenni egyszerre. Ugyan hátrány a társadalmi beilleszkedésben, de előny a minden dolog kritikus vizsgálatában és megkérdőjelezésében.
Bátyám révén sátánista lettem, mert az passzolt a kamaszkori lázadáshoz és abbéli haragom kifejezéséhez, hogy mindenki dögöljön meg, mert az emberek gonoszak és bántanak.
Ám anyukámat szerettem, persze neki is megvoltak az idegesítő dolgai, de halála megviselt, és gondolkozásra késztetett. Ha lehet így mondani, a „legjobbkor”, hisz előttem volt az élet, s ha ez nincs meg, talán elmegyek amelett, hogy keressem és megértsem, mi is a célja az egésznek. És akkor csak zombiként járkáltam volna a világban, agymosottként társadalmilag beprogramozva, mint a legtöbben, csinálva amit csinálok, nem is tudva, miért. Szóval, míg kívül ugyanúgy néztem ki, mint bárki más, tanultam, fociztam, sakkoztam, bringáztam, itt-ott ökörködtem: addig belül kerestem az élet értelmét.
1998 őszén egy irodalom órán az égből jött egy érdekes gondolat: „Ha van Isten, az élet értelme Istent dicsérni.” Ez nekem, mint mindent megkérdőjelezőnek logikusnak és felszabadítónak tűnt, hisz mi a csudának teremtene egy világot, ha nem azért, hogy szeressék és tiszteljék őt, és kapcsolatban legyenek vele? Elmondtam a „felfedezésemet” a padtársamnak, akivel a legjobb barátok voltunk, aki erre „lehülyézett”.
Volt ezáltal a barátom által egy másik barátom, akivel együtt rockbandáztunk, de ő kezdett elmaradozni a próbákról, mert szombatonként ment a „szektába”, az ifialkalomra. Őt kezdtem tehát kérdezgetni Isten dolgairól, mígnem 1999 májusában feltettem neki a kérdést: „Hogyan lehet örök életem?” – hisz teljesen logikus, ha egyszer van Isten, akkor van örök élet is. Ő azt mondta: „Ha hiszel Jézusban.” Mást nem mondott. Egyszerűnek tűnt, és én elhittem: „Ez tök jó, ez nekem kell.”
Akkor már volt egy kis kék zsebbibliám, és szomjúságot éreztem elolvasni. Mivel azonnal az evangéliummal és Jézus életével kezdi, megszerettem, mivel Jézus se szerette a vallásos képmutató papokat és többnyire ellenük beszélt. Akkortájt kis házi közösségekbe is elvitt ez a „szektás” barátom, amik nagyon tetszettek.
Jött az érettségi is, és a szóbelitől nagyon féltem. 2 hetet készültem rá, és zártam be magamat a szobámba, hogy tanuljak. Utolsó este rettegtem és vert a szívem, mikor mentem aludni. Akkor volt talán életem első jézusos imája, két szóból állt: „Jézus, segíts!” És legnagyobb megdöbbenésemre elvágták a rettegést és a zaklatott szívdobogás is megszűnt. Magam se hittem el, „Mi van, megőrültem?” - kérdeztem. Elaludtam békében és másnap, amikor felkeltem, akkor se jött vissza a rettegés, és csodálkoztam is, hisz nem így ismertem magamat, aki mindig is izgultam a szóbeli felelések miatt. Ennek az lett a következménye, hogy színötösre le is érettségiztem, amiért a dicsőséget Jézusnak tulajdonítom, mert bár hiába én készültem rá, a rettegéstől biztosan nem tudtam volna teljesíteni. És akkor az sokat jelentett az egyetemi felvételi miatt.
Később mindenféle vallási „franchise cégeket” megismertem. A keresztény felekezeteket igazából úgy kell felfogni, mint a McDonald's-t, a Burger Kinget vagy a KFC-t, stb., ahová be lehetett ülni a lelkipásztor által adott gyorskaját „elfogyasztani”. Mindegyiknek megvannak a maga sajátosságai, és céljuk az, hogy „az ő termékeit” fogyasszad, és lojális legyél hozzájuk.
Most már tudom, hogy ez a felekezetesdi és egyházasdi egy nagyon hosszú kitérő volt, és a Bibliát tekintve nincs benne Jézus követésében. Sok mindenről prédikáltak, de sosem élték meg a gyakorlatban azt, amit Jézus és a tanítványok csináltak: azt, amiről az az izgalmas Biblia szól, amit én nagyon szerettem olvasni, ami miatt igazán megszerettem Jézust és Istent.
Ez a Biblia okozta azt is, hogy továbbra is kritikusan álltam hozzá a dolgokhoz ezekben a gyülekezetekben. Egyszerűen mindig is irritált, hogy a Biblia mond valamit, erre ők „rigtig” nem azt csinálják, vagy a Biblia tilt valamit, erre ők csak azért is csinálják. És ebből sokszor sok bajom lett, megkaptam a „ne kritizálj”, a „miért, te vajon jobban csinálnád” és hasonló oltásokat, ahelyett, hogy az egészséges bibliaalapú gondolkozást segítették volna.
A „kereszténységben” eltöltött 18 évem során megértettem, hogy ez is csak egy ugyanolyan agymosás volt, mint az evolúció és a többi furcsaság, amit a világban hallottam, csakhogy ne szeresd és ne kövesd Jézust. Csak egy sokkal rafináltabb módja ennek, mivel a világban tudod, hogy nem vagy Istennel, de a „kereszténységben” azt hiszed, hogy Istennel vagy, miközben nem is vagy vele. Épp ezért sokkal alattomosabb.
2015 őszén megnéztük egy házicsoportban az Utolsó Reformáció egy filmjét, ahol láttam démonok kiűzését, bemerítéseket, gyógyulásokat, és más olyan dolgokat, amiket a Bibliában bár olvastam, a „kereszténységben” sehol nem láttam: és ez nagyon felizgatott.
2016-ban ez a Torben nevű dán ember Magyarországon járt, és ami érdekes volt nála, hogy a „gyere utánam, csináljuk együtt” volt a hozzáállása, amit még a bibliaiskolás tanáraim sem csináltak: kimenni az utcára, megtanítani, hogy kell prédikálni, bemeríteni, gyógyítani, stb. Csak elméleti filozófusok voltunk egy iskolapadban, nem pedig gyakorló tanítványai Jézusnak. Itt meg bevezettek sok mindenbe gyakorlatiasan, és augusztusban már kinn voltam az utcán és pl. egy hajléktalannak a törött keze meg is gyógyult, amit nem tudott mozgatni.
Akkortájt egy keresztény misszióban dolgoztam, akik teljesen más elvek mentén működtek: programozottan és strukturáltan. Volt egy budapesti utcai evangelizációs kampányuk, sok külföldi önkéntessel. A meghasonlás már elindult bennem: a kényszeredett „így kell csiálni” és a „de Jézus és a tanítványai máshogy csinálták” között. Még bekerültem egy baptista gyülekezetbe az akkori menyasszonyom révén, ami az egyik utolsó csepp volt a pohárban a felébredésemhez. Ott is történt valami, ami elletmondott Jézus utasításainak. Erre a kényszercsalódásra is szükségem volt, hogy teljesen megértsem, hogy a „keresztény” rendszerek valójában nem is Jézust követik.
Egy kis kihagyás után 2017 májusától kezdve újra gyakoroltam az utcán, és láttam gyógyulásokat, illetve megtörtént az is, hogy egy démon kiment egy emberből a Kálvin téren, ami még számomra is meglepetés volt, hisz nem is a démonűzés volt a célom. Az illető elkezdte Jézust dicsőíteni, és megértettem később, hogy a Biblia lapjain is pontosan ugyanezek a dolgok történtek. Ilyennel sose találkoztam „gyülekezetes” időszakom során.
Ám még hátravolt egy csalódás, aminek meg kellett történnie.
A misszióból kiléptem, mivel őket ez nem érdekelte, én meg nem tudtam már kompromisszumot kötni. 2018 májusában eljutottam Dániába ahhoz a Torbenhez, akinek a filmjét láttam. Ott voltam nála 2 hónapot, és valóban sok gyakorlatias dolgot láttam, tanultam és gyakorolhattam, nemzetközi szinten, Dániában, Párizsban, Hollandiában, Németországban, stb. Már odamenetelem során egy sánta meggyógyult Jézus nevében egy kölni gyülekezetben, ahol Isten egy érdekes dolgot tanított nekem – nem a prédikáción keresztül, hanem egyenes módon nekem:
– Attila, tudod miért a hitetlenség a legnagyobb bűn ellenem?
– Öööö... nem. Miért?
– Mert amikor hitetlenkedsz, ezzel azt fejezed ki, hogy én hazudok.
– Hmmm... érdekes... oké... végül is... igaz... áhá, értem.
Két perc gondolkodási idő után újra szólt Isten, amivel végképp kiütött engem:
– Attila, mit csinálunk az ítélet napján a hazugokkal?
– Ööö... bedobjuk őket a tűz tavába.... upsz...
És akkor leesett: ha hitetlen vagyok, ezzel végül is azt fejezem ki, hogy Isten hazug, tehát majd be lehet őt dobni a tűz tavába. Tehát én vagyok a bíró, az „isten”, aki elítélem Istent... Megértettem, miért a hitetlenség a legnagyobb bűn, és zokogtam a prédikáció alatt, hogy bocsásson meg és hogy nem akarom többé megengedni magamnak a hitetlenkedés tiszteletlen luxusát....
Ezután gyógyult meg a sánta abban a gyülekezetben, pusztán egy parancs-szavamra Jézus nevében.
Nos, ezután voltam Dániában, ahol tovább gyakorolhattam a démonűzést, a szellemek megítélését, a bemerítést, a szabadítást, a tanítványozást. Ám a csalódás nem maradt el, hiszen Torben is egy rendszert épített, noha a hagyományos kereszténységen kívül. Neki is megvoltak a maga Bibliával ellenkező nézetei és gyakorlatai, ami kritikus gondolkozásom szűrőjén fennakadt.
Dánia után 2018 nyara végén mindent, ami Attila volt, beletemettem a Balatonba, bemerítkeztem, most már rendesen úgy, hogy mindent kárnak és szemétnek ítéltem, ami az előtt volt. Ez volt az első biblikus bemerítkezésem, noha emberileg nézve a harmadik volt. De jobb valamit egyszer rendesen megcsinálni, mint többször helytelenül.
Isten megérttette velem, hogy bár ő tudja használni a rendszereket is az egyének életében, de ő nem rendszerekben gondolkozik, hanem családban, ahol van egy Apuka (az Atya), az Elsőszülött (Jézus) és a Testvérek (a megváltottak). És egy család az teljesen máshogy működik, mint az istentiszteletes, programozott, missziószervezetes, házigyülekezethálózat-építős vagy épp különféle mozgalmakra épülő „kereszténység”.
„Akit az építők megvetettek, az lett a Sarokkő” – mondta Jézus Jeruzsálemben, amikor elítélte az egész zsidó istentiszteleti rendszert, mely a „kereszténységhez” hasonlóan programokra, felszínes megjátszásokra és űzérkedésre épült a családias együttlétek és egymás őszinte szeretete helyett.
S „most itt állok, mást nem tehetek”, Jézus gyakornoka vagyok, aki úgy élhetek végre, ahogy Ő élt, fordíthatom a Bibliát: azt a könyvet, ami maga Jézus; ami soha el nem múlik (noha az ég és a föld elmúlnak); ami teljességében Istentől ihletett, ami hasznos a tanításra, a feddésre, a nevelésre, a korrekcióra, az Isten embere tökéletessé tételére, hogy minden jó cselekedetre felkészült legyen; ami a Logosz, Isten logikája, koncepciója, gondolkozámódja: hogy a gyakornok, ha teljesen felkészült, olyan legyen, mint a Mestere.
Lehet, hogy emiatt sokan együgyűnek, őrültnek, fanatikusnak, stb... néznek, ám vállalom. Hiszen teljesen logikus, hogy az Istent megvető ember, aki bűnös és lázad, annak nem fognak tetszeni Isten dolgai, és ezeket bolondságnak fogja mondani. De én ezeket megéltem, átéltem, láttam, tapasztaltam, tudom. Bocsánat a következő példáért, senkit nem akarok degradálni, csak szemléltetésképp írom: Annak, aki lát, teljesen mindegy, hogy mi a vakok véleménye, és hogy esetleg emiatt kinevetik őt. Nem ítélek el senkit, a János evangéliumabeli vakhoz hasonlóan kimondhatom, hogy én is „vak voltam, sarat csinált, rátette a szememre, bemerítkeztem a tóban és most látok. Tán ti is a tanítványai akartok lenni?” S termeszetesen őt is kinevették, kiátkozták és elhordták mindennek. Neki megmutatta magát Jézus. A vallásosoknak nem.
Ami az együgyűséget illeti még, teljesen rendben van ez, ha a legfőbb parancsolatot nézzük a törvényben: „Szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedből, lelkedből, elmédből és erődből.” A „teljes” szó pontosan az ellentéte az „úgy-ahogy, de azért ne legyél olyan szélsőséges” hozzáállásnak. Hisz Jézus is teljesen szeretett és teljesen átadta magát és teljesen összeverték és teljesen keresztre feszítették és teljesen megbocsátott és teljesen lehelte ki szellemét, és teljesen támadt fel, és teljesen ül most az Édesapa Isten jobbján, és teljesen neki adatott minden hatalom.
Így hát, ki vagyok én, Isten bolond szamara, hogy ne teljesen kövessem őt, nem azért, mert fanatikus vagyok, hanem csak mert megértettem, számára mi a szeretet. „Ha szerettek engem, parancsolataimat megtartjátok” – amik egyébként nem nehezek. Csak azoknak megbotránkoztatók, akik Őt nem szeretik. Parancsai szűrőként vannak felállítva. Egyrészt megmutatják az embereknek, hogy gonoszak és ítéletrevalók, másrészt kiverik a biztosítékot azoknál, akik nem Őt szeretik, hanem önmagukat, vagy embereknek akarnak tetszeni.
Isten parancsai egyszerűen azt a kérdést teszik fel hozzád: „Hű akarsz lenni hozzám?” A törvény betöltése a szeretet, ám aki nem szeret, az nem látta meg az Istent.
Kívánom neked, kedves Olvasóm, hogy te is úgy találkozz az Istennel, ahogy Ő van, és aki Ő maga – „ahogy meg van írva”. És hogy le tudd vetkőzni mindazt a sok hazugságot, amit ilyen-olyan módon valaha elhitettek veled, és akár még élted és gyakoroltad is. Isten Országa jöjjön el a te életedbe is, és végre az Ő akarata legyen meg. Ne a te kiskirályságod és ne a te akaratod.
Ezt jelenti a valódi megtérés, bemerítkezés és feltámadás egy új életre. Ámen!
Isten szamara,
Váradi Attila
