A fenti kérdésekre talán úgy lehet egyszerű választ adni, ha behelyettesítjük magunkat valamilyen szinten az Ő helyébe. Ugyebár ma is, mint minden korban az embereknek sokféle elképzelésük van és volt Istenről, az Ő lényéről, akaratáról, tervéről, hozzáállásáról az emberekhez. Van kismilliárd ember, ezek élnek, meghalnak és újak következnek. Na most, voltál már úgy, hogy félreértettek téged? Akár azért, mert tettél valamit, akár azért, mert épp nem tettél semmit? Minél több ember élén állsz, annál valószínűbb, hogy igen, s ráadásul egyszerre értettek félre, kezdtek el találgatni a hátad mögött. Ugye nem kell kitalálnunk, milyen érzés volt számodra...
Nem véletlen tehát, hogy Isten megíratta a Bibliát a maga módján, hétköznapi embereket választva úgy, hogy az egész konzisztens maradt. Így bárki elolvashatja, és ebből megértheti, Isten mit gondol és mit nem gondol! És a tévelygések, félreértések ellen rakott bele olyan óvintézkedéseket, hogy "Ne tegyél hozzá és el ne vegyél belőle." A szó elszáll, az Írás megmarad.
A kapcsolatok alapelve
A Biblián végigszalad az alapelv, hogy Istenhez csak és kizárólag hit által lehet közeledni, és hogy hit nélkül eleve lehetetlen neki tetszeni. A hitet maga Isten úgy definiálja a Zsidókhoz írt levél 11:1-ben, hogy:
- A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. (Protestáns újfordítás)
- A hit(hűség) pedig a reményben elvárt dolgoknak valóságként való elfogadása, olyan dolgokról való meggyőződés, amelyeket nem szemlélhetünk. (Vida)
- A hit pedig bizodalom abban, amit remélünk s bizonyosság abban, amit nem látunk. (Masznyik)
- a reményben elvárt dolgok valóságként való elfogadása bizalommal és hűséges kitartással,
- a nem látható és ezért nem is elemezhető dolgok létéről való stabil meggyőződés hűséges kitartással
Hit = hűséges bizalom
Elvárni türelmesen a megígért dolgot, és adni az illető szavára okoskodás nélkül. Sokszor Isten valamit megígért, és volt olyan, hogy akár éveket is kellett várni rá, de amit ő megígért, mindig megtette. Ábrahámnak 25 évet kellett várnia, mire Izsák nevű fia megszületett! Jó, Ábrahám is belehibázott egyszer türelmetlenkedve, de ettől függetlenül maga Isten megtette, amit ígért. Reményben elvárni, amit a másik megígért: ez a bizalom. Akkor is, ha nem mondja, ha nem elérhető 24/7 számunkra. Néha hitünket és bizalmunkat épp az "adásszünet" növeli. Vannak helyzetek, amikor Isten nem válaszol, és vannak más helyzetek, amikor az ember (bizalmunk tárgya) nem tud válaszolni. A kérdés: elkezdünk róla fura dolgokat gondolni, vagy megértőek maradunk?
Ez férfiként és vezetőként teljesen érthető és magától értetődő. Amit egyszer megmondtunk, vagy leírtunk, szeretjük, ha nem kérdezik meg állandóan, hogy "de biztos?" A jellemünket, hozzáállásunkat, szeretetünket kérdőjelezi meg az, aki valamit mindig "belelát" vagy "mögélát". Persze mi emberek hibázunk sokszor, és jó is, ha emlékeztetnek minket, mit mondtunk. De Istenben sem változás, sem a változásnak még csak az árnyéka sincs. Amit megírt a Bibliában, azt megírta, és kész. Vagy Őbenne hiszünk, vagy faragunk magunknak egy hamis istenképet. Nem véletlen, hogy Isten számára a legfájdalmasabb bűn az ún. bálványimádás, amikor hamis képeket, szobrokat, ideákat alkotunk Istenről és ezekben bízunk Őhelyette. Ez azért fájó, mert ez fejezi ki a leginkább az ember bizalmatlanságát Isten felé, hogy amit Ő megírt, az nem úgy van, hülyeség, Isten nem megbízható, és ép ésszel nem követhető, stb. De hát ha veszünk egy kapcsolatot, ott is fárasztó és fájdalmas, ha az egyik fél mindig megkérdezi azt, amit a másik már százszor elmondott.
Elvárni türelmesen a megígért dolgot, és adni az illető szavára okoskodás nélkül. Sokszor Isten valamit megígért, és volt olyan, hogy akár éveket is kellett várni rá, de amit ő megígért, mindig megtette. Ábrahámnak 25 évet kellett várnia, mire Izsák nevű fia megszületett! Jó, Ábrahám is belehibázott egyszer türelmetlenkedve, de ettől függetlenül maga Isten megtette, amit ígért. Reményben elvárni, amit a másik megígért: ez a bizalom. Akkor is, ha nem mondja, ha nem elérhető 24/7 számunkra. Néha hitünket és bizalmunkat épp az "adásszünet" növeli. Vannak helyzetek, amikor Isten nem válaszol, és vannak más helyzetek, amikor az ember (bizalmunk tárgya) nem tud válaszolni. A kérdés: elkezdünk róla fura dolgokat gondolni, vagy megértőek maradunk?
Ez férfiként és vezetőként teljesen érthető és magától értetődő. Amit egyszer megmondtunk, vagy leírtunk, szeretjük, ha nem kérdezik meg állandóan, hogy "de biztos?" A jellemünket, hozzáállásunkat, szeretetünket kérdőjelezi meg az, aki valamit mindig "belelát" vagy "mögélát". Persze mi emberek hibázunk sokszor, és jó is, ha emlékeztetnek minket, mit mondtunk. De Istenben sem változás, sem a változásnak még csak az árnyéka sincs. Amit megírt a Bibliában, azt megírta, és kész. Vagy Őbenne hiszünk, vagy faragunk magunknak egy hamis istenképet. Nem véletlen, hogy Isten számára a legfájdalmasabb bűn az ún. bálványimádás, amikor hamis képeket, szobrokat, ideákat alkotunk Istenről és ezekben bízunk Őhelyette. Ez azért fájó, mert ez fejezi ki a leginkább az ember bizalmatlanságát Isten felé, hogy amit Ő megírt, az nem úgy van, hülyeség, Isten nem megbízható, és ép ésszel nem követhető, stb. De hát ha veszünk egy kapcsolatot, ott is fárasztó és fájdalmas, ha az egyik fél mindig megkérdezi azt, amit a másik már százszor elmondott.
A bizalom kiépítésének eszköze: a kegyelem
"Járhatnak-e ketten, ha nem egyeztek meg?" - kérdezi Isten is egy helyen. Úgy vélem, hogy a kegyelem felszabadító és jó dolog. Legfőképp a bűntudat alól. Sok lázadásunk épp a bűntudatunk és elutasítottságunk eredménye. De amikor nem azt kapjuk, amit megérdemlünk, sőt, éppen hogy azt kapjuk, amit nem is érdemlünk: ez teljesen lenyűgöz minket, bűnösöket és megértjük, hogy a másik fél tényleg szeret, tényleg a javunkat akarja. De mégis, hosszú távon nem a kegyelem a végcél, hanem a bizalom. Jézus leghőbb vágya is az, hogy kövessük őt. A kegyelem is lehet csak egy áldás, amit szeretünk, de ezen a szinten még nem magát a kegyelmezőt szeretjük. Szerintem ez így önzés marad. "De jó, engem szeret Jézus", de ennél nem megyünk tovább, hogy: "Jézus, ha már ennyire szeretsz, mi a te szíved vágya?"
A bizalom stabilitásának ellenőrzése: a nehézségek
Vajon miért engedi meg Isten a hit-próbákat? Több embernél láttam már, hogy amikor nehézség adódott az életében, elpártolt az Úrtól. Vajon nem azért, mert így derült ki, hogy ő igazából nem is a személyt szerette, hanem csak a kegyelmet? Tehát elfogadó maradt, elváró, de bizalom nélkül.
Az ember nem tud "24/7-es" ügyeletben lenni, és azt lesni, a másik félnek mikor milyen igényei vannak. Az viszont jól esik, hogy amikor "kiesünk a műszakból", vagy éppen hibázunk (mert gyarlók vagyunk), vagy bármi furcsa köd áll be életünkben, akkor is megmarad a bizalom irántunk. Ez a bizalom sokkal jobban esik, mint amikor a másik fél mindenfélét tesz értünk, hogy megragadja a figyelmünket. Ugye, megint csak hit kontra izzadságos cselekedetek:
Mert szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat. Bizony, többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél! (Hóseás 6:6 és 1Sámuel 15:22)
A működő, egészséges bizalom: együtt lenni, együtt tenni
Mivel az ember Isten hasonlatosságára lett teremtve, Isten megismeréséből megismerhetjük magunkat is. És rájövünk, hogy ahogy Isten sem, úgy az ember sem arra vágyik, hogy mindenféle nagy dolgokat tegyenek érte (áldozat), hanem arra, hogy őt megismerjék, vele legyenek, és időnként bizalommal azt tegyék, amit mond. Nem kényszerből (törvényből), hanem mert megbízunk a másikban. A szeretet, a bizalom és az engedelmesség valamilyen szinten testvérek. Ez okoz örömet Istennek és ez okoz örömet a vezetőnek is: legyen az akár egy munkahelyen, akár családban, stb. S persze a vezetőnek is úgy kell hozzáállnia a dolgokhoz, ahogy Krisztus is: "Én nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem, hogy én szolgáljak és életemet adjam váltságul sokakért."
Mivel az ember Isten hasonlatosságára lett teremtve, Isten megismeréséből megismerhetjük magunkat is. És rájövünk, hogy ahogy Isten sem, úgy az ember sem arra vágyik, hogy mindenféle nagy dolgokat tegyenek érte (áldozat), hanem arra, hogy őt megismerjék, vele legyenek, és időnként bizalommal azt tegyék, amit mond. Nem kényszerből (törvényből), hanem mert megbízunk a másikban. A szeretet, a bizalom és az engedelmesség valamilyen szinten testvérek. Ez okoz örömet Istennek és ez okoz örömet a vezetőnek is: legyen az akár egy munkahelyen, akár családban, stb. S persze a vezetőnek is úgy kell hozzáállnia a dolgokhoz, ahogy Krisztus is: "Én nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem, hogy én szolgáljak és életemet adjam váltságul sokakért."
Összefoglalva
Isten kapcsolatokban gondolkozik. Egy kapcsolatban a végcél sosem az áldások, vagy a kegyelem. Hanem a bizalom kiépülése a szeretetre és az együttműködésre. A kegyelem, bármilyen fantasztikus dolog is, csak egy eszköz. Persze végig megmarad, és a mennyben is Isten kegyelmének dicsőséges gazdagságát fogjuk dicsérni, no de mégsem mondhatjuk, hogy kegyelem-imádók vagyunk. Mert ha nincs Jézus, nincs kegyelem. A személy, legyen az maga Isten, vagy egy barát, vezető, mindig fontosabb a gesztusnál.
Isten kapcsolatokban gondolkozik. Egy kapcsolatban a végcél sosem az áldások, vagy a kegyelem. Hanem a bizalom kiépülése a szeretetre és az együttműködésre. A kegyelem, bármilyen fantasztikus dolog is, csak egy eszköz. Persze végig megmarad, és a mennyben is Isten kegyelmének dicsőséges gazdagságát fogjuk dicsérni, no de mégsem mondhatjuk, hogy kegyelem-imádók vagyunk. Mert ha nincs Jézus, nincs kegyelem. A személy, legyen az maga Isten, vagy egy barát, vezető, mindig fontosabb a gesztusnál.
Gondolkozz el a bizalom lényegén és ahogy kezded megérteni, megnyugszik életed.
Kapcsolódó cikkek: